Demény Balázs versenygyőzelme

2013. július 15.

A nagyszebeni Carl Filtsch nemzetközi zongoraverseny 16 és 30 év közötti kategóriáját nyete meg a Zeneakadémia hallgatója.

A nagyszebeni Carl Filtsch nemzetközi zongoraverseny 16 és 30 év közötti kategóriáját nyete meg a Zeneakadémia hallgatója.


A 18. alkalommal meghirdetett nemzetközi zongoraversenyre több mint negyven fiatal előadóművész nevezett be Bulgáriából, Dél-Koreából, Fehéroroszországból, Franciaországból, Moldovából, Oroszországból, Romániából és Ukrajnából. A németországi Peter Szaunig vezette zsűri a 24 éves Demény Balázs előadását találta a legjobbnak. A nyertes 1500 eurós (mintegy 450 ezer forintos) pénzjutalmat is kapott.

A versennyel a szervezők - Nagyszeben és Szeben megye önkormányzata, a Nagyszebeni Filharmónia, Németország Nagyszebeni Főkonzulátusa és a Romániai Német Demokrata Fórum - évről évre a 19. század közepén mindössze 15 évet élt erdélyi szász zongoravirtuóznak, a Párizsban tanult Carl Filtschnek állítanak emléket. A 12 éves korában már érett művészként ünnepelt Carl Filtschről Liszt Ferenc azt mondta: "amikor ez a gyermek elkezdi az előadókörútjait, én bezárhatom a boltot".

 

A Kolozsváron született Demény Balázs zenei tanulmányait szülővárosában kezdte. 2004-től a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola és Gimnáziumban Eckhardt Gábor tanítványa lett. 2009 szeptemberében vették fel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemre Kemenes András zongoraosztályába, 2011 októberétől pedig - Erasmus ösztöndíjjal - a Berlini Hochschule für Musik „Hanns Eisler" diákjaként  folytatta tanulmányait Georg Sava és Gabrielle Kupfernagel professzorok irányításával. Jelenleg párhuzamosan végzi a Berlini Művészeti Egyetem a budapesti Zeneakadémia zongora mester szakát. Ez év szeptemberében a svájci Clara Haskil Nemzetközi Zongoraversenyre készül.

 

Forrás: MTI