Díjat nyert a Zeneakadémia növendéke egy zeneszerzőversenyen

2023. február 13.

Szabó Benedek tubára és zongorára írt, Sin and Atonement című alkotásával ért el harmadik helyezést a Nemzetközi Tuba Szövetség 2023-as megmérettetésén.

A kategóriában az első díjat az amerikai Sy Brandon, a másodikat a szintén amerikai Gabriel L. Newvine kapta.

Szabó Benedek 2010-ben kezdte tanulmányait a zalaszentgróti Erkel Ferenc Zeneiskolában furulyán, utána tenorkürtön, majd 2014 tubán tanult tovább Johann Attila kezei alatt. 2016-ban felvételt nyert a Bartók Béla Zeneművészeti Szakgimnáziumba, ahol Adamik Gábor növendéke lett. Ebben az időszakban kezdte el érdekelni a komponálás. 2020-tól a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hallgatója lett, ahol Szentpáli Roland vezetésével képzi magát.

Az 1973-ban alapított Nemzetközi Tuba és Eufónium Szövetség (ITEA) egyik legfőbb céljának tekinti e két hangszer népszerűsítését és fejlesztését, a szakmai kapcsolat elősegítését. A szervezet 2021-ben innovációs díjjal jutalmazta Szentpáli Roland és Juhász Zoltán hangszerinnovációját, a twobát.

Az ITEA több kategóriában rendez versenyeket, a zeneszerzői megmérettetést 2023-ban a szövetség 50 éves fennállásának alkalmából hirdették meg. A részvétel mindenki számára nyitott volt, a nevezésnek ebben az esetben nem volt feltétele az ITEA-tagság. A versenyzők eredeti, kiadatlan és nyolc percnél rövidebb művek beküldésével pályázhattak, két kategóriában: eufónium zongorával, illetve tuba zongorával. A győztesek pénzjutalomban részesültek, a nyertes műveket pedig az ITEA kiadja majd. Emellett a műveket a szervezet 2023-as arizonai nemzetközi konferenciáján is előadják.

Címkék