Díjat nyert a Zeneakadémia oktatója egy rangos németországi zeneszerzőversenyen

2021. február 18.

Balogh Máté a mannheimi II. Impronta Ensemble Composition Competition harmadik helyezését érte el Der Rhein am Tomasee (A Rajna a Tomaseenél) című vonósnégyesével.

Az anonim megmérettetésre 33 országból 144 pályázat érkezett, a kiírás szerint vonós hangszerekre írt kompozíciókkal lehetett indulni a zenekari daraboktól kezdve a szólóművekig, és nem volt kikötés, hogy még be nem mutatott alkotások legyenek – mondta kérdésünkre Balogh Máté, aki jelentkezését egy már elkészült vonósnégyes darabjával adta be, amelynek ráadásul német tematikája van. Hozzátette: nem volt tudatában, hogy Mannheim a Rajna mellett fekszik, így utólag jött létre ez a különleges együttállás. Kompozíciójával a fiatal zeneszerző megosztott harmadik díjat kapott, a svéd Marten Josjö mellett.

Mint kifejtette, műve voltaképp Wagner-hommage, a Rajna kincse című opera elejére utal. A cselló a törpe Alberichet, a hegedűk és a brácsa a három sellőt testesítik meg, a mű elején és végén pedig a Rajna-patak csordogálása hallható.

A darabot a Classicus Quartet (Rácz József, Baksai Réka, Tornyai Péter, Zétényi Tamás) mutatta be 2019-ben a Budapest Music Centerben, és most a versenyhelyezésnek köszönhetően a német Impronta Edition kiadó meg is jelenteti partitúráját. Balogh Máté elmondta: ez lesz az első alkalom, hogy egy kottája külföldön lát napvilágot. Mint elárulja, rendkívül hálás a Classicus Quartetnek, mert az ő megrendelésükre készült a darab, és ha nem készítenek belőle professzionális felvételt, akkor ezt a versenydíjat nem nyerhette volna el.

Arról, hogy milyen változásokat hozott számára a járványhelyzet, azt mondta: több ideje lett komponálni, viszont sajnálja, hogy a kevesebb koncert miatt kevesebb műve hangzik el. „Érdekes, hogy az interneten sokkal többen néznek meg egy kortárs zenei hangversenyt, mint élőben. Mégis hiányzik az, hogy kimehessek egy-egy bemutató alkalmával a színpadra, meghajolni a közönség előtt” – tette hozzá.