Dobos Dániel nyerte az idei Neszlényi-díjat

2019. július 2.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Zeneszerzés Tanszéke négy hallgató alkotását díjazta.

Az alapítványt létrehozó, Los Angelesben élő Neszlényi Judith kívánsága szerint a Zeneszerzés Tanszék tanáraiból álló grémium 150.000 forint értékű ösztöndíjban részesíti minden évben azt a zeneszerző hallgatót, aki az adott tanév során a legkiemelkedőbb akusztikus hangszerre/hangszerekre írt zeneművet alkotta. A hallgatók a 2018/2019-es tanév során elkészült és bemutatott művekkel pályázhattak.

Az első helyezést – és egyúttal az ösztöndíjat – Dobos Dániel MA II. éves hallgató nyerte, Sylvanus című darabjával. A díjat a június 29-i tanévzáró ünnepségen Dr. Vigh Andrea rektor és Fekete Gyula tanszékvezető–rektorhelyettes adta át a győztesnek. A pályázatra benyújtott művek magas színvonalát mutatta, hogy második helyből kettőt is kiosztott a tanári kar: Bucz Magor MA II. éves növendéknek Trio című alkotásáért, Gelléri András MA I. éves diák pedig Burst of Evidence című művéért érdemelte ki az elismerést. Harmadik helyezést ért el Gipsy-extasy című kompozíciójával Oláh Patrik Gergő BA II. éves hallgató.

 

A Neszlényi-díj átadása a tanévzárón
Fotó: Posztós János / Zeneakadémia
 

 

Neszlényi Judith Kodály Zoltán, Antal István és Faragó György növendéke volt a Zeneakadémián. 1956-ban családjával az Egyesült Államokba emigrált. A Los Angeles-i California State Universityn zongorát tanított 1974 és 1986 között, valamint alapítója volt a Los Angeles-i Liszt Zongora és Énekversenynek. A Zeneakadémiának adományozott díjat fia, Neszlényi Andor emlékére alapította.