„Egy hatalmas, zenetörténetet író család tagjaivá váltak” – Megkezdődött a 2021/2022-es tanév a Zeneakadémián

2021. szeptember 1.

Ünnepélyesen megnyílt a Zeneakadémia 146. tanéve az első éves növendékek és az egyetem vezetősége jelenlétében.

Az eseményen Dr. Vigh Andrea rektor emlékeztetett: 1875 novemberében hetvenen jelentkeztek az akkor frissen létrejött intézménybe, és harmincnyolcan kezdték meg tanulmányaikat, míg idén több mint ezren felvételiztek az egyetemre, és mintegy százötvenen lettek elsősök. „Amikor ennek az intézménynek a növendékei lettek, akkor képletesen szólva egy hatalmas, valóban zenetörténetet író család tagjaivá váltak” – tette hozzá, felidézve az alapító Liszt Ferenc, valamint Erkel, Dohnányi, Bartók és Kodály alakját. Ők mind olyan hagyományt őriztek és teremtettek, amely nem enged kompromisszumokat, és amelyhez fontos felnőni. Hangsúlyozta: a Zeneakadémiára belépve kötelességünk a középszerűséget hátrahagyni. „Nyilvánvaló, hogy nem lehet mindenkiből Bartók Béla vagy Kocsis Zoltán, de kötelességünk törekedni rá. Tanáraink nevében ígérhetem, mindent megteszünk azért, hogy segítsük önöket” – mutatott rá. Arra kérte az új és a felsőbb éves növendékeket is, hogy éljenek tehetségükkel, de ne éljenek vissza vele. Hozzátette: ahhoz, hogy a Zeneakadémiának ne csak káprázatos múltja, hanem gazdag jövője is legyen, fontos, hogy a liszti, bartóki, kodályi eszmékből, a magasművészetből ne engedjünk.

 

Fotó: Zeneakadémia / Valuska Gábor

 

Az elmúlt, ugyancsak járvánnyal nehezített évről a rektor elmondta: a Zeneakadémia élen jár a digitális oktatás fejlesztésében, noha a személyes, jelenléti oktatást egy muzsikus számára semmi sem pótolhatja. Beszélt arról, hogy a most kezdődő tanévet jelenléti oktatással tervezik, de ehhez nagy fegyelmezettség és az egészségügyi ajánlások betartása szükséges.

A rektor szólt a most indult szezon kiemelkedő eseményeiről is: a már javában zajló IV. Marton Éva Nemzetközi Énekversenyről, az Eucharisztikus Világkongresszus zeneakadémiai koncertjeiről, az ugyancsak az intézményben rendezett Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraversenyről, az októberi Bartók Világversenyről, az október 22-i Liszt-születésnapi hangversenyről, amely idén megemlékezik Cziffra György születésének századik évfordulójáról is, valamint az első alkalommal sorra kerülő Liszt Ünnepről, amely a Zeneakadémia jövőbeni stratégiája, a Nemzeti Liszt Ferenc Program részeként valósul meg októberben. Dr. Vigh Andrea szólt még a november 14-i, a Zeneakadémia alapítását megünneplő koncertről is, amelyen Medveczky Ádám vezényli az egyetem szimfonikus együttesét, a december 16-i Kodály-születésnapról, valamint a Nagyteremben és a Solti teremben tartandó saját hangversenysorozatokról. Ezzel kapcsolatosan azt javasolta a növendékeknek: használják ki a lehetőséget, hogy ahol tanulnak, az nem egyszerűen a világ egyik legpatinásabb zeneakadémiája, hanem egyedülállóan izgalmas koncerthelyszín is, ahol egymást váltják a világsztárok.

 

Fotó: Zeneakadémia / Valuska Gábor

 

A rektor beszéde után átadták a tanév kiemelkedő teljesítményeiért járó díjakat. A legifjabb generációnak járó Héthy Apor-ösztöndíjat a Zeneakadémia Alapítványa gondozza, 2021-ben a hegedű tanszak oktatóinak egyhangú ajánlása alapján Gertler Teo (a Rendkívüli Tehetségek Képzőjének növendéke, tanára: Perényi Eszter) és Schwartz Zoltán (MA I. éves hallgató, tanára: Szenthelyi Miklós) kapta, az elismerést Dr. Kutnyánszky Csaba oktatási rektorhelyettes nyújtotta át. Az ünnepségen a vezetőség köszönetet mondott Balassa Mariann-nak az alapítvány titkáraként hosszú évek óta végzett alázatos munkájáért.

A legkiemelkedőbb zeneműnek járó Neszlényi Andor-díjat ezúttal Oláh Patrik Gergő MA II. éves zeneszerző hallgató vehette át Dr. Vigh Andrea rektortól és Fekete Gyula nemzetközi és tudományos rektorhelyettestől, a Zeneszerzés Tanszék vezetőjétől.

Az ünnepségen kihirdették a 2021/2022-es Nemzeti Felsőoktatási Ösztöndíjra felterjesztett növendékek névsorát is.

Az évnyitón a hagyományhoz híven esküt tettek az elsőévesek, majd Dr. Vigh Andrea hivatalosan is megnyitotta a Zeneakadémia 146. tanévét.