Együttműködés körvonalazódik egy újabb kínai egyetemmel

2023. június 5.

Káel Norbert, a Zeneakadémia óraadó tanára Csangcsunba látogatott, ahol a művészeti egyetemen mesterkurzust tartott, és tárgyalt az intézmény vezetőségével is.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének oktatója együttesével, a Jazzical Trióval (amelyben rajta kívül Oláh Péter és Lakatos András muzsikál) a Jilin University of Arts meghívására érkezett Kínába. A látogatás alkalmával a trió mesterkurzust tartott az ottani hallgatóknak, és koncertet is adott. További cél volt, hogy tárgyaljanak az egyetem vezetőségével a két intézmény közötti kapcsolat élénkítéséről. Az eredményes találkozón elhangzott: a csangcsuni egyetem nyitott az együttműködésre a Zeneakadémiával.

A tradícionális zenei tanszék meglátogatásakor Káel Norbert felvetette, hogy a magyar és kínai népi muzsika találkozását erősíteni lehetne, az ötlet nagy tetszést aratott a kínai vendéglátók körében. Ennek eredményeként tervben van egy magyarországi látogatás a csangcsuni egyetem tanárai részéről, tradicionális hangszeres művészekkel, illetve ugyanez magyar népzeneművészekkel Kínában.

A találkozón vendégprofesszori posztot is odaítéltek a Zeneakadémia oktatójának, aki szeptembertől tart majd kurzusokat a kínai intézményben.

 

Képgaléria az útról: