A legfontosabb osztály számomra – és a magyar zenészek százai számára – a kamarazenei osztály volt.

Solti György

Elhunyt a Bartók Konzervatórium egykori igazgatóhelyettese

2019. február 6.

Bántainé Sipos Évát 100 éves korában érte a halál.

 

 

Máramarosszigeten született 1919. június 3-án. Tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola zongora szakán 1940 és 1943 között Hegyi Emánuelnél végezte, majd 1948-tól 1951-ig a szegedi tanárképzőn tanult. Békéstarhoson, Gyulán (az Erkel Ferenc Gimnáziumban és Zeneiskolában), a szegedi Pedagógiai Főiskolán, a pécsi zeneművészeti szakiskolában eltöltött évei után 1960-tól 1982-es nyugalomba vonulásáig a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában zongorát és zeneelméletet tanított, valamint az intézmény igazgatóhelyettese volt. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán a rendkívüli tehetségeket, majd Soproni József utódaként a metodika és gyakorlati tanítás tárgyakat oktatta. Kurzusokat tartott az Egyesült Államokban, Svájcban, Portugáliában, Angliában, Olaszországban és Finnországban. Férjével, Bántai Vilmossal Bartók- és Kodály-művek fuvolaátiratát adta közre az Editio Musica Budapestnél, A jó muzsikus látja, amit hall és hallja, amit lát című kötetét pedig a Fővárosi Pedagógiai Intézet jelentette meg (1998). Az Oktatásügy Kiváló Dolgozója (1975), a MAOE Weiner Leó- (2002) és az MMA tagozati díjának kitüntetettje.

 

„Négy hónappal 100. születésnapja előtt meghalt Bántainé Sípos Éva, a Zeneakadémia és a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskola legendás tanára, az utóbbinak 1962 és 66 között igazgatóhelyettese.

Máramarosszigeten született 1919. június 3-án, onnan vetették menekültként Magyarországra a történelem viharai. A Zeneakadémián Hegyi Emánuel tanítványa zongora szakon. Békés-Tarhoson száznál több gyereket tanított zongorázni, néha a csoportos foglalkozás nehézségével dacolva, zeneelméletre, zenetörténetre – tankönyv nélkül, a kertben eljátszva azt – és társas zenére. Tarhosi tanítványai közül kiemeljük Szokolay Sándort, akinek saját tanulásához írt zongoradarabjai zeneszerző tanár híján Sípos Éva szárnyai alatt íródtak. Gyulán ének-zenét tanított általános iskolában és gimnáziumban, zeneiskolában zongorát, szolfézst, Szegeden a Pedagógiai Főiskolán mindezt zenetörténettel és partitúraolvasással kiegészítve. Pécsett zeneművészeti szakközépiskolában e tárgyak mellett népzenét, majd a Bartók konzi zeneszerző és orgona szakos diákjainak zongorát, zeneelméletet és szolfézst. Rendkívüli tehetségeket bíztak rá a Zeneakadémián, ahol Soproni József utódaként a zeneelmélet és metodika oktatásával ért a legfelső pedagógiai fokra. Számos kurzust tartott Nyugat-Európában és a tengerentúlon.

Idézzünk tanári elveiből és gyakorlatából:

«Minden az enyémtől eltérő véleményt elfogadok, miután megvizsgáltam, milyen szempontból igaz.»
«A zeneelmélet tanításban számomra a legfontosabb a formatan volt.»
«Én a legritkább esetben közöltem általam vélt igazságokat, inkább hagytam a növendékeket azon az úton végigjárni, ami számomra is oly kamatozónak bizonyult: ez az ősforrások, a kották, a nagy mesterek műveinek tanulmányozásából ered, s az azokból szerezhető felfedezések, a törvényszerűségek felismerésének örömét adja.»
«A hibákat nem javítgatni kell, hanem megelőzni!»
«Mindig tudatosan készültem föl az óráimra, s azokon a célt elértük. De a hogyan a pillanatnyi intuíció eredménye volt. A ’produkció’ erejét pedig a hit adta meg, annak átélése, amit épp csináltam – ez szuggesztivitást teremt. A hogyan sokszor fontosabb a mit-nél.»

Sípos Éva pedagógiai kisugárzását mi sem mutatja inkább, mint hogy 1982-es nyugdíjba vonulása után három és fél évtizeddel a Magyar Művészeti Akadémia zenepedagógiai díjával tüntette ki.

90-es évei elején folytatott telefonjainkban még Bachról, Gould felfogásáról, Richard Strauss általa akkor történő felfedezéséről beszéltünk. Amint kezdték elhagyni a hangok, «rákapott» az olvasásra. Szeme gyengülése után fejben «vette át» kedvenc zeneműveit. Romló testére sosem panaszkodott, világító szelleme a nehezedő mindennapokban is erőt adott számára. Február 4-i távozása előtt még annyit mondott családjának: «Most vége. De szép volt…»

Ezt is megtanulhatjuk Éva nénitől, aki tovább él bennünk, s még olyan tanítványainkra is átsugárzik, akiknek vele nem adatott találkozásuk.”

Hollós Máté