Elhunyt Bihary László
2021. december 13.
A Zeneelméleti Tanszék oktatója 71 évesen távozott.
Bihary László 1950-ben született Miskolcon. 1971-ben alsófokú csellótanári, 1974-ben alsófokú zongoratanári diplomát szerzett szülővárosában, majd 1980-ban zongoraművész-diplomát szerzett a Zeneakadémián. 1978 és 2000 között a Zongora Tanszék Előkészítő Tagozatán tanított, majd a Kamarazene és a Zeneelméleti Tanszék tanára lett.
Búcsúztatása december 21-én 14 órakor lesz a miskolci Deszkatemplomban.
A kevés vagy akár a sok adatot tartalmazó életrajzok is csak nagyon ritkán jelenítik meg az embert, a muzsikust, a tanárt. Bihary Lászlóé is ilyen.
Szeretett kollégánk mindenekelőtt nagyon barátságos, kedves ember volt. Életét derűsen, mély bölcsességgel élte, azután is, amikor néhány évvel ezelőtt súlyos betegség támadta meg. Sosem látszott rajta a szenvedés, mert mindig átsütött lényén a tenni akarás, a világ szebbé, jobbá tételének igénye és feltétlen bizalma embertársai iránt.
Kitűnő muzsikus volt. Hosszú éveken keresztül élhette át, hogy kamarazene-óráin a zeneirodalom legtökéletesebb alkotásaival foglalkozott, azokban mélyedhetett el, és adhatta tovább végsőkig letisztult és kicsiszolt elképzeléseit tanítványainak.
Bihary László mélységesen elhivatott tanáregyéniség volt. „Hivatalos” életrajza elhallgatja, hogy – kamarazene-tanári működésén kívül – több mint négy évtizeden keresztül szolfézs és zeneelmélet-tanárként is a zenélés legmagasabb szintjére való törekvést oltotta tanítványaiba. Szigorú volt, következetes, és nagyon igazságos minden helyzetben. Soha nem sajnált sem időt, sem energiát, hogy a hallgatókkal foglalkozzon, hosszasan gyakorolt velük egyénileg, megkereste számukra a legmegfelelőbb ujjrendet, nem csak egy kamaramű zongoraszólamának, de a szolfézsórára feladott ének-zongorás feladatok minél tökéletesebb megvalósítása érdekében. Segíteni és segíteni akart mindvégig.
Mind kollégái, mind tanítványai tisztelték hajlíthatatlanságát, szerették közvetlenségét, értékelték hatalmas zeneirodalom-ismeretét.
Személyes emlékeimben is a derűs, igényes, elhivatott ember, muzsikus és tanár képe él. Jól emlékszem, hogy (több mint 40 évvel ezelőtt) jelenléte mennyire nyugtató és biztató volt a szolfézs felvételi vizsgámon, ahogy körbejárt a legendás II-es teremben, Kistétényi Melinda improvizáló diktandója közben. Évekkel később pedig a zeneakadémiai szolfézsversenyen mennyire hihetetlenül egyformán adott elő egy szabad deklamációjú Debussy-tételt, amelyben a metrum megállapítása volt az igazi feladat. De felidéződnek bennem hosszas beszélgetéseink is, már kollégákként, amikre bár nehezen találtunk alkalmakat, de amiket mindketten nagyon igényeltünk. Ekkor a muzsikuson és a tanáron kívül feltárult előttem egy nagy műveltségű, éles látású, erősen kritikus hajlamú ember, aki ugyanakkor érző lelkületű, kedves, jó humorú, és remek beszélgetőpartner.
Bihary László halála óriási veszteség mind a Zeneakadémia, mind a Zeneelméleti Tanszék számára. Hiányozni fog a vele folytatott sok szakmai megbeszélés, gondolkodás, tervezgetés, és az a megnyugtató tudat, hogy jó kezekben vannak, akik hozzá járnak…
Nagyon szomorú szívvel búcsúzunk tőled, Laci.
Isten veled…
Mohay Miklós, a Zeneelméleti Tanszék vezetője
Szeretett kollégánk mindenekelőtt nagyon barátságos, kedves ember volt. Életét derűsen, mély bölcsességgel élte, azután is, amikor néhány évvel ezelőtt súlyos betegség támadta meg. Sosem látszott rajta a szenvedés, mert mindig átsütött lényén a tenni akarás, a világ szebbé, jobbá tételének igénye és feltétlen bizalma embertársai iránt.
Kitűnő muzsikus volt. Hosszú éveken keresztül élhette át, hogy kamarazene-óráin a zeneirodalom legtökéletesebb alkotásaival foglalkozott, azokban mélyedhetett el, és adhatta tovább végsőkig letisztult és kicsiszolt elképzeléseit tanítványainak.
Bihary László mélységesen elhivatott tanáregyéniség volt. „Hivatalos” életrajza elhallgatja, hogy – kamarazene-tanári működésén kívül – több mint négy évtizeden keresztül szolfézs és zeneelmélet-tanárként is a zenélés legmagasabb szintjére való törekvést oltotta tanítványaiba. Szigorú volt, következetes, és nagyon igazságos minden helyzetben. Soha nem sajnált sem időt, sem energiát, hogy a hallgatókkal foglalkozzon, hosszasan gyakorolt velük egyénileg, megkereste számukra a legmegfelelőbb ujjrendet, nem csak egy kamaramű zongoraszólamának, de a szolfézsórára feladott ének-zongorás feladatok minél tökéletesebb megvalósítása érdekében. Segíteni és segíteni akart mindvégig.
Mind kollégái, mind tanítványai tisztelték hajlíthatatlanságát, szerették közvetlenségét, értékelték hatalmas zeneirodalom-ismeretét.
Személyes emlékeimben is a derűs, igényes, elhivatott ember, muzsikus és tanár képe él. Jól emlékszem, hogy (több mint 40 évvel ezelőtt) jelenléte mennyire nyugtató és biztató volt a szolfézs felvételi vizsgámon, ahogy körbejárt a legendás II-es teremben, Kistétényi Melinda improvizáló diktandója közben. Évekkel később pedig a zeneakadémiai szolfézsversenyen mennyire hihetetlenül egyformán adott elő egy szabad deklamációjú Debussy-tételt, amelyben a metrum megállapítása volt az igazi feladat. De felidéződnek bennem hosszas beszélgetéseink is, már kollégákként, amikre bár nehezen találtunk alkalmakat, de amiket mindketten nagyon igényeltünk. Ekkor a muzsikuson és a tanáron kívül feltárult előttem egy nagy műveltségű, éles látású, erősen kritikus hajlamú ember, aki ugyanakkor érző lelkületű, kedves, jó humorú, és remek beszélgetőpartner.
Bihary László halála óriási veszteség mind a Zeneakadémia, mind a Zeneelméleti Tanszék számára. Hiányozni fog a vele folytatott sok szakmai megbeszélés, gondolkodás, tervezgetés, és az a megnyugtató tudat, hogy jó kezekben vannak, akik hozzá járnak…
Nagyon szomorú szívvel búcsúzunk tőled, Laci.
Isten veled…
Mohay Miklós, a Zeneelméleti Tanszék vezetője