Elhunyt Dsupin Pál István

A népi furulya főtárgyat, tanítási módszertant, illetve repertoárismeretet oktató muzsikus 1963-ban született Szikszón, majd Encsen, Miskolcon és Egerben élt, végül Noszvajon telepedett le családjával. Honlapján olvasható önéletrajza szerint kisgyerekkorától a fúvós hangszerekhez vonzódott, így a középiskola befejezése után fuvolán tanult egy diósgyőri zeneiskolában. Juhász Zoltántól kapott először székelyföldi és gyimesi furulyás felvételeket, ami olyan helyek meglátogatására késztette, ahol az ősrégi magyar zene még mindennapos volt.

Népzenei gyűjtéseket végzett többek közt Bükkszéken, Gyimesben, Moldvában, a Mezőségben, Felcsíkban és Noszvajon, ezek nagy részéből hangfelvételeket is kiadott. Berecz Andrással közös lemeze Hazakísérletek címmel jelent meg.

Tizennégy évig tanított a Nyíregyházi Főiskola Ének-zene Tanszékén, majd a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára lett.

Temetése október 3-án 11 órától a noszvaji temetőben lesz. Engesztelő szentmisét tartanak lelki üdvéért Budapesten, a Rózsák terei görög katolikus templomban szeptember 28-án, hétfőn este 18 órakor, illetve Noszvajon, a katolikus kápolnában október 1-jén 16:30-kor.

Az alábbiakban közöljük Juhász Zoltán megemlékezését a tanár úrról:

Tisztelgés Dsupin Pál előtt

57 éve született Dsupin Pali. Teremtője bőven ellátta talentumokkal: egy tarisznya zenei tehetséggel, okossággal, szépre való fogékonysággal, ember- és hazaszeretettel: a népzenész életút talentumaival. És ha mindez nem lett volna elég a felismeréshez – vonzásnak ott voltak az idős falusi mesterek talentumai: gyönyörű zenéjük, sajátos gondolatviláguk, emberségük, hűségük, hazaszeretetük. Pali tehát rálépett a neki szánt útra, és a nyaláb furulyát már maga készítette el a tarisznyába.

Aki vele volt az életút kezdetén is, tudja, hogy nem volt ott semmi bizonytalanság, ingadozás: a talentumok lökték, a pásztorság zenéje pedig ellenállhatatlanul vonzotta pályájára, hogy összegyűjtse a magyarság legrégibb zenei hagyományát – érdeklődésből, szeretetből, és mindig a megmentés szándékéval is. „Mit csinál nálad ez az ember?” – kérdezték a szomszédok egyik nagy mesterünket, Karácsony Lázárt Gyimesben. „Zenét szerez” – válaszolta Lázár, aki ritkán véti el a szög fejét. Evvel a „szerzeménnyel” tartott aztán a népzenész Dsupin Pali tükröt szeretett nemzete elé, hogy a szétszabdalt, meggyötört képmás helyett ebben a tükörben a magyarság igazi, nemes, mindenkor sérthetetlen arca nézzen vissza ránk.

Palinak a falusi mesterekkel való kapcsolata valójában sokkal több volt „zene-szerzésnél”. Őt mindig őszintén érdekelte az egész ember, a maga valójában, kultúrájával, hagyományaival, saját lelki világával együtt. Ahogy ő és családja befogadta őket, úgy fogadta be családostól őt a tereskei Pál István, a siroki Novák Pál és mind a többiek az égi legelőkön.

Ezekre a kapcsolatokra építette a teremtett világról és benne a zenéről vallott remek, eredeti, útmutató gondolatait, melyeket a kereső ember szerénységével osztott meg tanítványaival, barátaival. Ezért írta róla egyik tanítványa: „Mesternek a legjobb barát, barátnak a legjobb mester”. Amikor tanított, ugyanaz a cél vezette, mint amikor tanult: az egészet kell megérteni, átérezni, átvenni és átadni, a rész, a zene csak így lehet örökíthető.

Az egésznek pedig a zene mellet maga a hangszerkészítés is része. Ezt a tudást sem engedte elveszni, amikor átvette Pál István furulyakészítő tudományát, a hozzá társuló tárgyalkotó, fafaragó művészettel együtt. Sőt, ami már elveszett, azt hosszú, küzdelmes munkával, sikeres és kudarcos próbálkozások közt ingázva újra feltalálta – ezért él ma a dunántúli hosszúfurulya, ez a csak ránk jellemző „hungarikum”.

Felbecsülhetetlen értékű gyűjtések, hangversenyek, CD-k, oktató anyagok, mesteri hangszerek, átadott tudás, tanítványok és barátok emlékezete – mindez együtt Dsupin Pali hagyatéka. Ami pedig családjában, lányaiban tovább él majd belőle generációkon át – az Dsupin Pali öröksége.

„Nagy küzdő” mondta reménykedve felesége, Panni, amikor a kórházban állapota válságosra fordult. Félelem és remény közt imbolyogva figyeltük küzdelmét, a kilengések és – orvosai szavával – „stabilizálódások” hosszú sorát, de elképzelni sem mertük, hogy ezt a harcot a „nagy küzdő” Dsupin Pali el is veszítheti. Ha a nekünk hagyott örökségét - talentumait - nézzük, biztos, hogy győzött. A pásztorok zenéje végigvezette az úton, amelyet a Teremtő épít általunk, önmagához. Gyergyói barátai szavaival: „A Fennvaló stabilizálta állapotát”.    

Juhász Zoltán