Elhunyt Hargitai Géza hegedűművész
A Zeneakadémia egykori kamarazene-tanára 65 évesen távozott.
Hargitai Géza 1958-ban született Budapesten. A Zeneakadémián Kiss András és Kovács Dénes növendékeként végzett 1980-ban, majd 1992-ben kezdett el tanítani alma materében. 1980 és 1982 között a Postás Szimfonikus Zenekar, 1982 és 1992 között a Magyar Állami Operaház koncertmestere volt, 2011-től pedig a Liszt Ferenc Kamarazenekarban játszott. 1985-től a Bartók Vonósnégyes tagjaként a világ számos pontján koncertezett, felléptek a Bécsi Fesztiválon is, valamint több más jelentős rendezvényen, mint például a világhírű operaház megnyitóján Sydney-ben és 1970-ben New Yorkban az ENSZ Emberi Jogok Világnapján rendezett koncertjén. Játékát tucatnyi felvétel őrzi, híressé váltak a vonósnégyessel rögzített Mozart-, Beethoven-, Brahms- és Bartók-sorozatok, kortárs zeneszerzők lemezei és DVD-k.
Munkásságáért a Bartók Vonósnégyessel megosztva 1986-ban Bartók–Pásztory-díjat, 1997-ben Kossuth-díjat, 2007-ben Weiner-díjat, 2009-ben Prima díjat vehetett át, valamint 2008-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje a csillaggal polgári tagozatának elismerésében részesült.
„A kis Géza már megérkezett?” – kérdezte Komlós Péter, a Bartók Vonósnégyes primáriusa, amikor belépett a próbára. Hogyhogy „kis?” – gondoltam magamban. Az ország egyik legnagyobb hegedűse, Kossuth-díjas művész. Németh Géza már a helyén ült, és mosolygó szemekkel felém fordult: „Mi csak így hívjuk egymást: a nagy Géza – mutogatott magára – és a kis Géza, a Hargitai!”. Négy élő legendával játszhattam el Brahms és Schumann zongoranégyeseit és zongoraötöseit, egy másik koncerten még Schubert Pisztrángötösét is műsorra tűztük, Hargitai Géza hegedült, aki csaknem három évtizedig tanított a Zeneakadémián. Nem tanultam az osztályában, csak emlékszem szigorú tekintetére a vizsgákon, amikor még zeneakadémista voltam. Akkor még nem sejthettem, hogy pár év múlva kollégák leszünk, és én osztom be majd hozzá a különböző kamaraformációkat. Szó nélkül végezte a feladatait, nagyon sok órát vállalt. Nem is értettem, hogy fér bele ennyi minden a Liszt Ferenc Kamarazenekar próbái, koncertjei mellett. Rengeteget volt unokáival is. Féltettem, mert két évvel ezelőtt láttam, hogy valami nincs rendben, de még ekkor sem szólt semmit, csak tette a dolgát. Leültünk beszélgetni, és azt mondta „Nem bírom, de nem akarom cserbenhagyni a tanszéket.” Ő úgy állt hozzá a közösségünkhöz, ha ő nem végzi a dolgát, akkor leáll a rendszer. Minden felelősséget magára vállalt. Megnyugtattam: tanítson annyit, amennyihez kedve van, olyan formációkat, amihez kedve van. A többit megoldjuk! Megállapodtunk, hogy a jövőben fele annyit fog tanítani, de pár hét múlva közölte, ez sem megy már. Jöhetett volna a megérdemelt pihenés, a sok együtt töltött idő a családdal. Megdöbbenve értesültem, hogy itt hagyott bennünket, 65 éves volt. Valahol odafenn Komlós Péter talán megint megkérdezi: „a kis Géza megérkezett?”. Megérkezett. Isten Veled, Tanár úr!
Fülei Balázs
zongoraművész, egyetemi docens
a Kamarazene Tanszék vezetője