Elhunyt Holczer Irma

2022. február 9.

A Jazz Tanszék oktatója 71 évesen távozott.

Holczer Irma 1950. október 25-én született Budapesten. Zenei általános, majd gimnáziumi tanulmányait követően a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola énekművész-tanári szakán diplomázott 1977-ben.

1978 és 2013 között a Józsefvárosi Zeneiskola magánénektanáraként dolgozott szinte a tanszak megalakulása óta. Komoly szerepe volt a tanszak felvirágoztatásában.

A zeneiskola mellett tanított a Zeneakadémia Bartók Béla Konzervatóriumában, majd az Egressy Béni Református Művészeti Szakgimnáziumban, és komoly eredményeket ért el a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Jazz Tanszékén is. Növendékei közül jelenleg is többen a zenei élet kiválóságai.

Kiváló szólisztikus képességeit előadóművészként kamatoztatta, majd a tanári pályán erős technikai alapozással, intenzív hangképzéssel nevelte tanítványait kulturált, kifejező éneklésre. Különös gondot fordított a színészi képességek kifejlesztésére.

Tanártársai szerint „attraktív egyénisége, temperamentuma, stílusérzéke növendékei produkcióira is hatással volt”.

 

Mély fájdalom számunkra Holczer Irma elvesztése, aki harminc éven keresztül volt oszlopos oktatója tanszékünknek és komoly szerepet töltött be a Jazz Tanszék életében, felvirágoztatásában. Közösségi szellemű ember volt, mindig lehetett rá számítani. Rendszeres látogatója és rajongója nemcsak a klasszikus zenei eseményeknek,  hanem a jazzkoncerteknek is. A harminc év alatt az összes Jazz Tanszéken végzett énekes növendékünk tanára, barátja, pártfogója, mentora és segítője volt: tanítványai és volt tanítványai koncertjeit aggódó és lelkes »anyai« szeretettel szurkolta és hallgatta végig. Irma munkássága és szakmaisága örökké a Jazz Tanszék része marad.

Bacsó Kristóf, a Jazz Tanszék vezetője