Elhunyt Kaposy Margit

2022. január 27.

A Zeneakadémia tanára 94 évesen távozott.

Kaposy Margit 1927-ben született. Kezdetben zongorázni tanult, majd Hoór-Tempis Erzsébet hatására énektanulmányokat is folytatott. A Zeneakadémia ének szakát 3 év alatt végezte el, ezután a tanárképzés hallgatója volt. Először Csepelen, majd a Bakáts téri zeneiskolában tanított, később huszonöt évig oktatta énekre a Zeneakadémia karvezetés szakos hallgatóit.

 

„Elmegy a kútágas,
Marad csak a kútja...” (Ady Endre)

Kaposy Margit (1927–2022)

Akik nem jártak hozzá, keveset tudnak róla. Évtizedeken át a Zeneakadémia Karvezetés Tanszaka énektanára volt, főtárgyat sosem tanított, mégis több ismert énekes került ki műhelyéből. Nem számokról kell beszélnünk, hogy hányan voltunk tanítványai, hanem inkább arról, mi volt az a titok, az a rejtett tudás, amivel felismerte valaki értékes különlegességét és hagyta, engedte, végigvitte egy neki, egy csak neki kitalált,egyedi úton. Nem volt módszere, nem voltak skálái, nem ragaszkodott egyenrepertoárhoz. Amikor nagy bajban voltam, hosszú ideig a Pikk Dáma egyik áriája két ütemével énekeltetett be, meg a Kitrákotty mese „kárikittyomával”. Ennyi. Nem az volt nála a fontos, hogy mit – tanított befutott operaénekest, kórustagot, egészen kezdő zenészt, kottát olvasni sem tudó mérnököt, népdalénekest, operettszínházi tagot, musicalszínészt, jóhangú nagykövetet, bírót és egyházzenészt egyaránt –, hanem, hogy hogyan. Azt tudta átadni – nem hókuszpókusz magyarázatokkal, hanem a helyzetet élesen felmérő érzeteivel, sokszor fájó de bölcs kérdéseivel és mindig mosolygó, ám tűpontosan belénk látószemével –, hogyan maradjon ép az a két kicsi, rendkívül érzékeny hangszalag, amivel „állapotba kerülve” nagy dolgokat művelhetünk. „Ne vállald el! Mondd le!”  / „Miért?Van idő megtanulni.” / „Nem tudsz benne jó lenni.” Bátor tanácsa volt, azóta is mindig eszerint mérlegelek. Ezt adta át, az őszinteség és önismeret művészetét.

Himalája-asszony – mondta róla Kasza Katalin. Nekem meg – pedig pici asszony volt – kútágas.

Szerette Wagnert és Dukayt, Debrecent, ahol született és Budapestet, a pesti Dunapartot, ahol amíg tudott, minden nap sétált. Szerette a furcsa, a nem megalkuvó, a kérdezni is merő bátor embereket. Kíváncsi volt, nagyon. És minden évben várta a Mikulást, mert azon a napon született. 2021. december 6-án volt 94 éves.

Rajk Judit, az Egyházzene Tanszék tanára