Elhunyt Keönch Boldizsár

Keönch Boldizsár (1938–2016)  Réti Józsefnél tanult a Zeneakadémián, aki fontos szerepet játszott pályája alakulásában: „új csillag tűnt fel az oratórium egén”, mondta növendékéről, s valóban, a tenor oratórium- és dalénekesként vált ismertté. A teljes repertoárt végigénekelte, s nagyítóval kell keresni olyan, zenei szempontból fontos országot, ahol ne lépett volna fel. Elsőként énekelte Ausztráliában a Psalmus Hungaricust, de nemcsak ebben volt első: számos kortárs mű ősbemutatója fűződik a nevéhez, és olyan szerzők írtak kifejezetten az ő hangjára műveket, mint Ránki György, Farkas Ferenc és Kósa György.

1973-tól tanított a Zeneakadémián, vagyis több énekesgeneráció is a növendékének mondhatja magát, s mindenki a legnagyobb elismerés, hála és szeretet hangján beszél a nála töltött tanulóévekről. A szó klasszikus értelmében vett mester volt, aki egyszerre volt tanára, mentora, barátja, pszichológusa, hajcsára a növendékeinek, mikor melyikre volt szükség. Nemcsak a zeneakadémiai évek alatt figyelt rájuk, hanem pályájuk későbbi alakulását is nyomon követte, s ha kellett, a maga visszafogott, mégis nélkülözhetetlen módján segített. Nem érdekelte a csillogás, nem érdekelte a díjakban kifejezhető gyors és hamis siker. Éppoly szerényen végezte dolgát, miután két évvel ezelőtt a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjével tüntették ki, mint azt megelőzően. A munka érdekelte, a hang szépsége, a kifejezés igazsága, s persze maga a zene. Meg a tanítás, amely lételeme volt. És persze a családja, gyerekei és unokái, akiket mindennél jobban szeretett. Lánya tett közzé a halálát követő napon egy üzenetet, mely szerint utolsó szavai között hangzottak el a következők: „Pannikám, én az utolsó leheletemig tanítani szeretnék.” És ez így is volt: amíg csak a betegség engedte, fogadott magántanítványokat. Nagy veszteség a Zeneakadémiának és a magyar zenei életnek, hogy többé nincs köztünk.

Drága tanár úr, Isten nyugosztalja!

Keönch Boldizsárt a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.