Elhunyt Kocsár Miklós
A Bartók Konzervatórium egykori tanszékvezető tanárát életének 86. évében, csütörtökön érte a halál.
Kocsár Miklós a 20. századi nagy magyar kórushagyomány örökségének egyik legméltóbb képviselője volt, műveit rendkívüli szuggesztivitással alkotta, zeneköltői munkássága kiemelkedő. Művei között oratóriumokat, kórusműveket, dalokat, különböző hangszerre írt kamara- és zenekari darabokat, szimfonikus és versenyműveket, valamint pedagógiai műveket egyaránt találni.
Kocsár Miklós 1933. december 21-én született Debrecenben. A Zeneművészeti Főiskolát 1959-ben végezte el Farkas Ferenc tanítványaként. Később, 1963-ban a Zeneműkiadó szerkesztője, majd a Madách Színház zenei vezetője, karmestere volt. 1972-től tanított a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában mint zeneszerzés-tanár, 1974 és 1984 között a Zeneszerzés Tanszéket is vezette. 1974 és 1983 között a Magyar Rádió népzenei rovatának vezetője, majd 1983 és 1995 között a zenei főosztály helyettes vezetője volt.
1996-tól a Vántus István Társaság tiszteletbeli elnöke, 1992-ben az MMA egyesület egyik alapító tagja, 2001 és 2004 között az elnökség tagja, a szervezet köztestületté alakulása óta pedig rendes tagja volt.
Erkel Ferenc-díjjal kétszer, 1973-ban és 1982-ben is kitüntették, az érdemes művész címet 1987-ben, a Bartók–Pásztory-díjat 1992-ben, az Ezüst Toll kitüntetést 1998-ban, a Magyar Művészetért Alapítvány díját 1999-ben kapta meg, 2004-ben elnyerte a KÓTA díját, 2005-ben a Kölcsey-emlékplakettet.
A Kossuth-díjat 2000-ben vehette át zeneszerzői tevékenységéért, különös tekintettel világszerte elismert kórusműveire. A Magyar Érdemrend Középkereszt a csillaggal polgári tagozat kitüntetést és a Nemzet Művésze díjat 2014-ben kapta meg.
Kocsár Miklóst a Magyar Művészeti Akadémia saját halottjának tekinti. Temetéséről a család később intézkedik.
(Forrás: MMA)
Dr. Vigh Andrea, a Zeneakadémia rektora a következő szavakkal emlékezik az elismert művészre:
„Híven őrizzük a tanár úr szellemi örökségét. Nem is oly régi emlék még, amikor az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy velünk ünnepelte 85. születésnapját a Nagyteremben. Ma is úgy látom, hogy kevés olyan alakja van a második világháború utáni magyar zeneszerzésnek, aki úgy volt képes valódi világhírre és népszerűségre szert tenni, hogy közben nem kötött minőségi kompromisszumot. Kocsár Miklós nemcsak művei révén vált a zenei élet megkerülhetetlen alakjává, hanem kiterjedt tanítványi körének köszönhetően is. Fantasztikus nyitottságú és pedagógiai nagyságú szerettünket veszítettük el, de soha nem feledjük őt.”