Elhunyt Kokas Klára nemzetközi hírű zenepedagógus

2010. február 8.

Életének 81.évében elhunyt Dr. Kokas Klára, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének nyugalmazott docense.

 

A váratlan halálhírt mély megrendüléssel fogadták tisztelői, munkatársai és sok száz tanítványa itthon és külföldön, felnőttek és gyerekek egyaránt, akiket hosszú évtizedeken át életre szóló zenei élményekkel ajándékozott meg az elfogadásra, megértésre, toleranciára és odafigyelésre épülő nevelési módszerének segítségével. Soha nem felejtjük a Kokas Klárával megtett „felfedező utakat” nemcsak a gyermekek, hanem a klasszikus zenei remekművek birodalmában.

 

Egyike volt a leginspirálóbb magyar zenepedagógusoknak, különleges személyiség és alkotóelme, aki jelentős, a Kodály koncepcióra alapozott zeneoktatási gyakorlat transzfer hatásának vizsgálatához kapcsolódó tudományos életművet hagyott maga után.

 

Örökké velünk marad csodálatos, érdeklődő, figyelemmel teli, bíztatóan sugárzó tekintete, egyfajta belső nyugalomból, tömérdek szeretetből és életörömből fakadó mosolya. Velünk marad úgy, ahogyan néhány hete még találkoztunk vele a Zeneakadémián, a fiatalos, tettre kész Klári néni, akiben az alkotómunka iránt szűnni nem akaró vágy buzog.

 

Velünk marad rendkívüli spirituális lénye, s emlékeinkben még nagyon sokáig felidézzük, ahogyan oly sokszor elmerültünk vele a zene, a szabadság és a boldogság mámorító érzésében. 

 

Egyike volt a „nagy titkok tudójának.” Megtanultuk Tőle, hogy a lélek mélyére ható, a transzcendens világot feltáró zenéhez nem a száraz tudományosságon át vezet az út, hanem az átszellemültségen és az inspiráción keresztül.

 

Emlékét örökre megőrizzük.

 

 

dr. Nemes László Norbert

a Kodály Intézet igazgatója