Elhunyt Körber Tivadarné

2016. január 24-én, 80 éves korában elhunyt Körber Tivadarné, intézményünk volt oktatási szakértője. Temetése 2016. február 15-én 12 órakor lesz a gazdagréti Szent Angyalok Plébániatemplom urnatemetőjében (Budapest, XI., Gazdagréti út 14.).

Körber Tivadarné Nagy Mária 1935. november 9-én született Gyulán. Zenetanár volt, mindig is a tanítást tekintette igazi hivatásának. Vésztőn, Gyulán, majd a Kecskeméti Kodály Iskolában tanított 1975-ig.

1975-ben meghívták az akkori Művelődésügyi Minisztérium Művészetoktatási Osztályára, ahol a zeneiskolák és a zeneművészeti szakközépiskolák gondozásának feladatkörét látta el. A politikai közéletben soha nem vett részt, kizárólag a szakmai területen fejtett ki tevékenységet. Ő készítette elő az alap- és középfokú oktatás intézményes kereteit megerősítő oktatási terveket, szabályzatokat. Valódi szakmai elkötelezettséggel, rendszeresen részt vett a zeneoktatás különböző eseményein (konferenciák, továbbképzések, versenyek), amelyek létrejöttét nem egyszer ő maga kezdeményezte.

1980-ban került az akkori Oktatási Minisztérium Egyetemi és Főiskolai Főosztályára, ahol fő területe a zenei felsőoktatás volt. Nagy szerepe volt többek között a 3 éves zeneiskolai tanárképzés 4 évesre való bővítésében, a Zeneakadémia Egyházzene Tanszékének újraindításában, a jazzoktatás főiskolai szintű elindításában, valamint más, új szakok alapításában. Minisztériumi évei alatt sem vált meg a tanítástól: az ELTE Zenei Tanszékén oktatott mintegy 20 éven át kötelező zongorát.

2000-ben, több évvel a minisztériumból való nyugdíjba vonulása után Falvai Sándor rektor kérte fel a Zeneakadémián felsőoktatási szakértői feladatok ellátására. Rengeteg, főként a kreditrendszer bevezetésével, majd a bolognai átállással kapcsolatos szakanyag, tanterv, szabályzat kidolgozása fűződik személyéhez. Egészen a 2013-ban – az akkori új foglalkoztatási jogszabály megjelenése miatti – végleges nyugdíjazásáig a Kreditátviteli Bizottság titkári teendőit is ellátta, e feladatkörében hallgatóink százainak segített gondos odafigyeléssel.

Személyéről mindenkinek pozitív képe alakult ki: mindenkivel kedves, tiszteletteljes, segítőkész volt. Végtelen jóindulattal, szeretettel volt a tanárok, munkatársak, hallgatók iránt, mindenkivel megtalálta a közös hangot. Munkáját hozzáértéssel, teljes odaadással, komolysággal, alapossággal, nagy dinamizmussal és optimizmussal végezte. Nyugdíjba vonulása után is gyakran fordultunk hozzá segítségért egy-egy múltbeli kérdésben. Csodáltuk azt az energikusságot, összeszedettséget, aktivitást, amely a munkában és a családi életben egyaránt, az utolsó pillanatig jellemezte őt.

Példaértékű az a szerénység, ahogyan a zeneoktatás ügyét és a kollégákat szolgálta. Szolgálta, miközben – mint fentebb említettük – maga is szakmabeli, aktív zenetanár volt. Talán kevesen tudják róla, hogy fiatal korában komponált is; miután elvégezte Szegeden a zenetanárképzőt, 1960-ban felvételi vizsgára jelentkezett a Zeneakadémia zeneszerzés szakára, de még a felvételi vizsgájára sem kerülhetett sor, mivel – az indoklás szerint – már rendelkezett egy tanári diplomával, és az állam csak egy diploma megszerzésének anyagi támogatását biztosította... Később, amikor bekerült a minisztériumba, első munkanapján egy kétségbeesett anyuka ment hozzá gyermeke ügyében, akit igazságtalanul utasítottak el a szakközépiskolai felvételitől. Marikának ekkor rögtön eszébe jutott saját felvételi elutasítása. Megragadta az anyuka karját, kiment vele az intézménybe, és segített az ügy rendezésében. Így vált benne saját keserű élménye jósággá egy egész életre. Ezt a jóságot viszi magával az örökkévalóságba, s – amellett, hogy hatalmas tapasztalata, az elmúlt évtizedek zeneoktatásáról való mindentudása sem lesz velünk – ez fog hiányozni nekünk a legjobban.