Az a feladatunk, hogy valódi tehetségeket formáljunk, akikben megvan a mesterré váláshoz szükséges képesség, s ne foglalkozzunk a tehetségtelen középszerrel.

Liszt Giovanni Sgambatinak

Elhunyt Prőhle Henrik

2022. január 20.

A Fúvós Tanszék egykori tanszékvezető tanára 85 évesen távozott.

Prőhle Henrik 1936-ban született Pozsonyban. A Bartók Béla Zenei Szakközépiskolában Jeney Zoltánnál tanult, majd 1956-ban felvételt nyert a Zeneakadémiára, ahol 1961-ben végzett Hartai Ferenc növendékeként. Részt vett Aurèle Nicolet mesterkurzusán.

1957-től első fuvolista volt a MÁV Szimfonikus Zenekarban, 1961-től pedig a Magyar Állami Operaház és a Budapesti Filharmóniai Társaság zenekarában. Rendszeresen játszott versenyműveket a Budapesti Filharmónia művészeként és a Miskolci Filharmonikusokkal, valamint együtt dolgozott többek között Ferencsik János, Kórodi András, Mura Péter, Lukács Miklós, Lamberto Gardelli, Gianandrea Gavazzeni és Giuseppe Patanè karmesterekkel. A Budapesti Bach Trió tagjaként 1978-tól tizenöt éven át adott hangversenyeket Horváth Anikó csembalóművésszel és Kiss Domonkos Judit gordonkaművésszel.

Számos magyar bemutató, rádió- és lemezfelvételek sora fűződik a nevéhez, a Zeneműkiadónál megjelent átirataival a fuvolairodalom bővítésében jelentős szerepet játszott.

Tanári pályája a Győri Zenei Szakközépiskolában 1964-ben indult, majd folytatódott 1971-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola Győri Tagozatán. 1975-től tanított a Zeneakadémián, előbb docensként, majd 1992-től egyetemi tanárként, 1996 és 2006 között a Fúvós Tanszék vezetője volt.

A magyar zenepedagógiai élet aktív részeseként az Országos Zenepedagógiai Szakosztály fafúvós tagozatának vezetője volt. Tantervek írásában, továbbképzések, fuvolás találkozók szervezésében és közreműködésében vett részt.

Munkásságát 1986-ban Bartók–Pásztory-díjjal, 1992-ben az Operaház Komor Vilmos-emlékplakettjével, 1996-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjével, 2001-ben Doppler-díjjal, 2006-ban a Magyar Felsőoktatásért-emlékplakettel ismerték el.

Prőhle Henriket a Zeneakadémia saját halottjának tekinti.

 

„…ha az ember egy jó szót tud mondani valakinek vagy valaminek az érdekében, akkor már nem élt hiába.”

86. életévében békés nyugalomban, szelíden, tisztán és szellemének teljes frissességében, családja körülölelő szeretetében távozott köreinkből. Szavai egyben ars poeticáját is tükrözik, gondolatai és eszmeisége, végiglapozva életének rendkívül sokszínű és termékeny évtizedeit, mindig is jellemző volt. Művészként, mint tanárként, tanszékvezetőként, közéleti szereplőként, családfőként és többszörös nagyapaként a zene szépségén keresztül a segítést, az igazságosságot, a szolidaritást tartotta vezérmotívumának.

Tudjuk, hogy 1956 nehéz történelmi hátterében nyert felvételt a Zeneakadémiára, ahol 1961-ben végzett, s lett azon nyomban a Magyar Állami Operaház tagja.

Szólistaként az 1965-ös Budapesti Nemzetközi Fuvolaversenyen Pernye András zenetörténész figyelt fel rá, cikkében középpontba állítva őt. Ettől kezdve rendszeresen játszott versenyműveket olyan kiváló karmesterekkel, mint Ferencsik János, Kórodi András, Lukács Miklós, Lamberto Gardelli, Giuseppe Patanè és még sorolhatnám.

A Zeneakadémián 1975-től kezdett tanítani, 1992-től egyetemi tanárként, majd 1996-tól 2006-ig a Fúvós Tanszék vezetőjeként tisztelhettük, szerethettük.

Saját közvetlen kollégái és a nagy részben általa felnevelt muzsikus-generáció – amelyhez magam is tartozom – Prőhle tanár úrral mélyülhetett el Bach fenséges imáiban, általa kelt életre Beethoven szabadságtémája a Fidelióban, Daphnis tiszta szerelmének madáréneke vagy éppen Faun érzéki kromatikája.

Prőhle Henrik a nagy fúvósgenerációnak, a fúvósok első aranykorának megbecsült tagja volt. Közvetlen kollégái: Kovács Béla, Pongrácz Péter, Fülemüle Tibor, Hara László, Tarjáni Ferenc, Kovács Lóránt, Friedrich Ádám voltak azok a muzsikustársak, akikkel estéről estére elbűvölték Budapest és a nagyvilág zenerajongó közönségét. De legalább ilyen nemes feladatuk volt az, hogy ők nevelték ki a következő generációt, a fúvós világ újabb, napjaink nagyszerű művészeit. És Prőhle tanár úr, mint a Fúvós Tanszék egykori vezetője, külön energiával, nagy műveltséggel és tudással, ugyanakkor megértő humánummal vette ki ebből részét.

Számtalan elismerést vívott ki, köztük Bartók–Pásztory-díjat 1986-ban, az Operaház Komor Vilmos-emlékplakettjét 1992-ben, a Magyar Köztársasági Érdemrend Kiskeresztjét 1996-ban, Doppler-díjat 2001-ben, a Magyar Felsőoktatásért emlékplakettet 2006-ban.

„… megöregedvén a legfőbb feladatunk, hogy hirdessük az igazságot.”  Tanár úr mondata ez is. A gondolat gyönyörű, én mégsem tudom elfogadni a „megöregedvén” szavát, hiszen olyan nyitottan és nagy érdeklődéssel követte, figyelte zenei életünk mindennapi változásait, és oly nagy szeretettel adott útravalót, tanácsot fiatal muzsikusainknak, hogy még ha a számokat tekintve igaza is volt, a szellemi térben biztosan a frissességet és az örök támaszt biztosította nekünk. Nem csupán Prőhle Henrik életútjára, személyére emlékezünk, hanem a bölcsekre jellemző mosolyra az arcán, fiatalos derűjére, mindenkinek példát mutató egyéniségére, és arra a hatalmas munkára, amit a magyar zenei életért, a Zeneakadémiáért, valamennyiünkért tett.

Köszönjük, és kívánom, hogy az örök zene birodalmában legszebb és legkedvesebb zenéit kapja meg a Jóistentől. 

Dr. Vigh Andrea rektor