Magyarország, ahol ma is alig élnek többen tízmilliónál, annyi muzsikust és oly sok kiváló zeneművet adott a világnak. Hálás vagyok, hogy ott születtem, és ott tanulhattam.

Solti György

Elhunyt Szendrei Janka

2019. június 8.

Hosszú betegség után, életének 81. évében 2019. június 8-án, szombaton elhunyt Szendrei Janka Széchenyi-díjas zenetörténész, a Schola Hungarica társkarnagya, a Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetének egykori főmunkatársa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem volt tanszékvezetője, professor emeritusa.

Szendrei Janka 1938-ban született Budapesten. 1962-ben diplomázott a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola középiskolai énektanár és karvezető szakán, majd zenetudományból doktorált. A kezdetekben népzenekutatással, népzenegyűjtéssel, a népszokások kutatásával, és stílusvizsgálatával foglalkozott. Meghatározó tagja volt annak a néhány fős, Rajeczky Benjamin vezette munkacsoportnak, amely a Magyar Tudományos Akadémián a gregorián zene forrás- és dallamtárának felállításán és fejlesztésén munkálkodott. Az 1970-es évektől kodikológiai és paleográfiai kutatásokkal is foglalkozott, egyedülálló jelentőségű forráskatalógust adott ki. Számos középkori kódex modern kiadása kapcsolódik nevéhez. A nemzetközi középkori kutatásokat átfogó Cantus Planus munkacsoport egyik alapító tagja, konferenciáinak rendszeres résztvevője volt. A hazai és nemzetközi koncertélet a Schola Hungarica egyik karnagyaként ismerte meg nevét, a Schola ötvenhét hanglemezén vezényelt. 2004-ben az MTA doktora lett, 2009-ben Széchenyi-díjat vehetett át. 1969 és 2007 között a főiskola tanárképzőjén népzenét tanított, 1974-től a Zenetudományi Tanszéken, 1991-től pedig az Egyházzene Tanszéken is oktatott. 2000 és 2007 között az Egyházzene Tanszék vezetője volt.

 

„Szendrei Janka az Egyházzene Tanszék egyik újjáalapítója, professzora, évtizedeken át számos muzsikus tanára, karnagya, tanácsadója, kollégája és barátja volt. Nevét nemcsak a hazai és nemzetközi tudományos életben ismerték és tisztelték, hanem a régizene előadóművészeinek világában is. A tudományos és művészeti élet résztvevőin kívül közvetetten vagy közvetlenül mindannyian sokat köszönhetünk neki, az elmúlt fél évszázadban kiemelkedő szerepet töltött be a hazai egyházzene megújításában, a templomi szkólák (liturgikus énekkarok) létrehozásában és vezetésében. A rendszeres, hétről hétre történő egyházzenei szolgálat évtizedei alatt több generáció nőtt fel úgy, hogy vezetésével a középkori magyar gregorián hagyomány örökösévé válhatott. Ugyanakkor – a világon talán elsőként – a magyar nyelvű gregorián zene az ő szkólájának köszönhetően válhatott liturgikus zenei anyanyelvvé sok száz, sőt mára sok ezer ember számára. Ma már sok-unokás, nyugdíjas nagymamák, nagypapák azok az első kórustagok, akiknek természetessé vált a korábban csak a tudományos érdeklődés körébe tartozó gregorián zene napi templomi gyakorlata, és Janka szinte a legutóbbi évekig töretlenül vezette be hétről hétre a gyerekeket, fiatalokat a liturgikus éneklés fenséges és gyönyörűséges világába.

Bár néhány nappal ezelőtt megtért a Teremtőhöz, mégis úgy érezzük, az általa szeretett, sok évszázados zenék megszólalásában továbbra is itt van közöttünk.

Kedves Janka! Köszönjük a sok szépséget és értéket, amit tőled kaptunk!”

(Dobszay Ágnes, az Egyházzene Tanszék vezetője visszaemlékezése)