Elhunyt Sziklay Erika

Sziklay Erika 1934. március 4-én, Rákospalotán született. 1952 és 1957 között a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában László Géza és Kapitánffy Istvánné növendéke volt, majd 1957 és 1960 között a Zeneakadémián Maleczky Oszkár osztályában tanult. 1960-tól 1990-ig az Országos Filharmónia szólistájaként lépett fel, valamint tagja volt a Budapesti Kamaraegyüttesnek. 1959 és 1964 között a Jászberényi Zeneiskola énektanára, 1964-től a Zeneakadémia Ének Tanszékének adjunktusa, docense, majd 1993-tól 2004-ig egyetemi tanára volt. Tanítványa volt többek közt Kukely Júlia, Kertesi Ingrid, Bátori Éva, Szendrényi Katalin, Bellai Eszter, Szonda Éva, Felber Gabriella, Váradi Zita, Szabóki Tünde, Fekete Attila, valamint Meláth Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Ének Tanszékének jelenlegi vezetője.

A hatvanas-hetvenes években több mint kilencven kortárs vokális mű bemutatóján működött közre, énekelte Maros Rudolf, Bozay Attila, Kurtág György, Balassa Sándor és mások szerzeményeit. Ő szólaltatta meg először Magyarországon Schönberg, Berg és Webern legjelentősebb műveit, valamint népszerűsítette Boulez, Dallapiccola és más fontos külföldi szerzők darabjait. Több alkalommal is elnyerte a párizsi Grand Prix de disque-díjat (Schönberg: Pierrot Lunaire, Bartók-összkiadás: Húsz magyar népdal, Falun; Kurtág: Bornemissza Péter mondásai). Munkásságáért 1969-ben Liszt Ferenc-díjat, 1975-ben Érdemes Művész kitüntetést, 1981-ben Bartók-emlékérmet, 1986-ban Liszt Ferenc-emlékérmet, 1996-ban Bartók–Pásztory-díjat, 2000-ben pedig Liszt Ferenc-emlékgyűrűt vehetett át.

„Drága Erika néni!

Szörnyű a gondolat, hogy ezt a megszólítást most írhatom le utoljára… szívbe markoló.

Ingriddel ezen a héten szerettünk volna meglátogatni, de ez a találkozás már nem valósulhat meg. Talán egy másik dimenzióban.

Minket, akik itt maradtunk, gyötör a lelkiismeret-furdalás, kérdések özöne támad, valóban eléggé hálásak voltunk irányodba, miután a pályára engedtél minket? Megköszöntük elégszer azt a türelmet és kedvességet, mellyel elhalmoztad növendékeid? Fogtuk a kezed elég szorosan, mikor egyedül maradtál?

»Kiskutyám, na jól van, csak tedd a dolgod és énekelj mindig csengésben!« – valószínűleg ezt válaszolnád – hallom a hangod, arcod előttem.

A 24-es terem falai rengeteg emléket, a pályára nevelés minden titkát és valós érzelmi hullámait magába szívta, hiába az átépítés, ahogy Te tanítottál, azt nem lehet semmilyen burkolattal, vagy festékkel befedni, s elfelejteni.

Nem csak technikát tanítottál, hanem igazi életre nevelés történt az órákon. Annyi bölcs intelemmel láttál el bennünket, ami valósan és kézzel foghatóan megmentett minket a pálya esetleges buktatóin.

Fantasztikus intelligenciával adtad át tudásod, mindannyiunknak amire éppen szüksége volt. Soha nem énekeltél opera színpadon, mégis hihetetlen tudással elemezted az áriák, együttesek operában betöltött szerepét, technikailag és dramaturgiailag egyaránt. Tanításod mindig tiszta és világos volt, ahogy zongoráztál, mikor énekeltünk, felejthetetlen.

Ami lett belőlünk, ahova eljutottunk, abban mind benne vagy, drága Erika néni, a köszönet és hála szavai olyan gyengének tűnnek most.

Bennünk élsz tovább!….

Nyugodj békében!”

Meláth Andrea