Elhunyt Varga István klarinétművész

2025. május 5.

A Zeneakadémia egykori oktatója 65 éves volt.

Varga István 1981-ben diplomázott a Zeneakadémián, tudását Szentpétervárott képezte tovább. Több nemzetközi zenei versenyen nyert értékes díjakat. A Nemzeti Filharmonikusoknak (akkor még Állami Hangversenyzenekar) 1978-tól több mint 30 évig volt első klarinétosa, és több alkalommal szerepelt versenyművek szólistájaként is. Tagja volt a Budapesti Klarinétegyüttesnek, az Új Budapesti Fúvósötösnek, játékát számos rádió- és lemezfelvétel örökítette meg. Művészi munkája mellett hosszú ideig tanított a Tóth Aladár Zeneiskolában és a Zeneakadémia Tanárképző Intézetében, legutóbb pedig az Egressy Béni Református Szakgimnáziumban, amelynek alapítója volt. 

Most mondjam azt, hogy már  megint a jók mennek, meg a fiatalok? Hát egyébként mi az a 65, mennyi az a hatvanöt? Miért nem 105? Százöt, abba talán belefért volna az , amit szeretett, amit akart, amiért mindig hajtott...A csillogó szem, a mosoly, még játék közben is mosoly, a gyönyörű hang, a gond nélküli játék és persze a háromszor nagyobb csokornyakkendő klarinétosa. A napi telefonok kitartó türelmese, táborok fel nem adó szervezője, növendékért mindent Tanára, a másokért néha reménytelen küzdés bajnoka, a kalandos életpálya nem fáradó maratonosa, a játék, a zene, a kamarazene feltétlen szerelmese.Mi van már ott fent... a világ legjobb klarinét szólama, jó a dolguk az angyaloknak. Kellene egy közvetítés, a Mennyei Orkeszter, képzeld el... nem férne a papírra, micsoda  Világzenekar van  ott a felhők fölött. Tényleg nincs orvosság, gyógymód, megoldás... csak az elfogyás??? Pistikém, még beszéltünk, és most már nem beszélünk, és úgy tűnik nem is fogunk, majd egyszer ott fent egy nagyot, meg csak eljátsszuk azt a Glinkát, sőt Őt is odahívjuk, Te tudsz vele remekül beszélni.Sajnos ez már az utolsó villamos, s ott fent a végállomás, a nagykapuban pedig Szent Péter áll. Kapni fogsz egy remek szobát,kilátással miránk. Korán mentél, Te  remek barát, Isten áldjon Pistikám. Lakatos György fagottművész, a Zeneakadémia oktatója