Erasmus-projektben vett részt a Zeneakadémia oktatója és öt növendéke

2023. október 16.

Pálfi Csaba klarinétművész, a Fúvós Tanszék adjunktusa és a hallgatókból álló Muse5 fúvósötös a dél-olaszországi Rodi Garganicóban járt, ahol más egyetemekről érkezőkkel dolgoztak és koncerteztek.

 

Október elején zajlott az Erasmus Blended Intensive Programme Blowing with the Winds címmel, a fúvós kamarazenei eseményen a tallini, antwerpeni, vigói zeneművészeti egyetemek mellett képviseltette magát a budapesti intézmény. A Zeneakadémia hallgatóiból álló Muse5 fúvósötös (Krcsméri Blanka – fuvola, Hódossy-Takács Mirjam – oboa, Czere Nóra – klarinét, Molnár Johanna – kürt, Bagi Boróka – fagott) három koncerten lépett fel nagy sikerrel. Ezen kívül az együttes tagjai az intézmények hallgatóival közösen, különböző fúvós kamaraformációk munkájában, illetve elméleti órákon is részt vehettek. A program során fellépő fúvósötösök és klarinétegyüttesének munkáját Pálfi Csaba, a Zeneakadémia Fúvós Tanszékének egyetemi adjunktusa segítette.