Fantasztikus eredménnyel zárult meghallgatások

2010. március 3.

Egyetemünkön a közelmúltban két próbajáték végződött az eddigi éveket jócskán felülmúló sikerrel.

 

A rangos spanyolországi ENCUENTRO DE MÚSICA I ACADEMIA SANTANDER különlegessége, hogy a nemzetközileg elismert művészek nem csak tanítanak, hanem együtt lépnek fel a kiválasztott hallgatókkal, így az egyhónapos Akadémián való részvétel óriási előrelépést jelenthet egy fiatal zenész karrierjében. Az Akadémia művészeti vezetője és a meghallgatások lebonyolítója Csaba Péter művész úr, aki idén nyolc városban többszáz fiatalt hallgatott meg.

 

A Budapesten decemberben megtartott próbajátékon a korábbi évekhez képest háromszorosára növekedett az érdeklődők száma, a harmincegy résztvevőből nyolc hallgatónk kapott meghívót – ezt valóban fénypontként ünnepelhetjük. Gratulálunk a következő hallgatóknak:

 

Acsai Tímea (fuvola), Borsos Kata (hegedű), Dancsó Diána (hegedű), Hegyes Ádám (zongora), Jámbor Janka (cselló), Mohai Bálint (fagott), Ökrös Attila (hegedű), Váray Bálint (hegedű).

 

Az osztrák INTERNATIONALES ORCHESTERINSTITUT ATTERGAU alapítói a Bécsi Filharmónia tagjai, akik zenekaruk specifikus hangzásának titkait adják át a sikeresen felvételiző fiatal zenészeknek. A koncertek előkészítésével párhuzamosan olyan kurzusokat szerveznek, amelyek más tudományágak szempontjából világítják meg a zenélés különböző aspektusait, ezáltal is gazdagítva a résztvevők tudását.

 

A budapesti meghallgatást Prof. Wolfgang Schuster igazgató és művészeti vezető tartotta meg februárban. Zenészeink annyira lenyűgözték, hogy még a zágrábi meghallgatás előtt döntött arról, hogy a tizenhárom felvételizőből hetet mindenképpen meghív:

 

Csikota Gergely (trombita), G. Horváth László (hegedű), Jámbor Janka (cselló), Ni Chonaill Íde (fagott), Simon Sejla (cselló), Varga Evelin (kürt), Vizeli Máté (hegedű).

 

Visszatérő vendégként részt vesz Váray Bálint (hegedű) is.

 

Még egyszer szívből gratulálunk, és szép zenei élményekben gazdag nyarat kívánunk!