Haydn nyomában járt a Kodály Intézet és az Egyházzene Tanszék

2024. március 4.

Háromnapos tanulmányi kirándulást tett nemrég mintegy hetvenöt magyar és külföldi növendék tanáraikkal együtt Győrbe, Rohrauba, Kismartonba, Eszterházára és Sopronba. 

A Zeneakadémia Kodály Intézetének és Egyházzene Tanszékének „Haydn nyomában” elnevezésű, közösen szervezett szakmai útja mintegy 75 oktató és hallgató részvételével zajlott, köztük a magyarok mellett huszonkét országból származó külföldi növendékkel is.

 

Az első napon Győrben járt a csapat: előbb a Püspöki és Káptalani Levéltárban értékes 17-18. századi kéziratokat (köztük Haydn és Werner munkáit) vehették kézbe, azután a Bencés Gimnázium Collegium Musicum műhelyében közös órát tartottak Kelemen Áron szerzetes-tanárnak, az intézmény művészeti vezetőjének, a Zeneakadémia volt tanítványának köszönhetően. Este pedig, a bencés templomban tartott szentmisén az Egyházzene Tanszék énekével csendült fel több gregorián tétel (vezényelt Merczel György és Mizsei Zoltán), valamint elhangzott Haydn Kleine Orgelmesse című műve a két tanszék összesített kórusa előadásában, Darázs Renáta oktató énekes szólójával, Fűri Anna vezényletével. Az orgonaszólót Peter Guy, a hangszeres trió szólamait Behin Özer (Törökország), Cynthia Meier (USA) és Meadhbh Campbell (Írország), a Kodály Intézet hallgatói játszották.

A következő két napon Haydn munkásságához kapcsolódó ausztriai és magyarországi helyszíneken jártak: Rohrauban, a szülőházban berendezett múzeumban, Kismartonban (Eisenstadt) és Fertőd-Eszterházán pedig az Esterházy-kastélyokban, Sopronban, a Szent György-templomban kipróbálhatták az ország legrégebbi, 1633-as orgonáját, ahol az Egyházzene Tanszék hallgatói az esti mise énekes szolgálatát is ellátták. Mindegyik helyszínen közös éneklésre is lehetőség adódott, például a fertődi kastély marionettszínháza színpadán, a kismartoni Haydn teremben pedig az osztrák szervezők jóvoltából a Kodály Intézet hallgatóinak éneklését meghallgatta Ciprus ausztriai nagykövete és a ciprusi Munkaügyi Minisztérium magas rangú delegációja is.

 

A Kodály Intézetben ezt a háromnapos szakmai utat nagyon tudatos felkészülés előzte meg Haydn munkásságából. Az első félév szakmai munkáihoz az életmű repertoárként kapcsolódott a szolfézs-, a karvezetés-, a zongora- és az énekórákon egyaránt. Az utazást megelőző három napon pedig speciális napokat tartottak, Bősze Ádám vendégelőadó kétrészes, Haydn és Eszterháza című előadásával, valamint Pétery Dóra klavikord és zongora mesterkurzusával, amit közös koncerttel zártak.

„Az utazás nagy részben zeneakadémiai forrásból és az NKA támogatásából, részben egyéni befizetésekből és más alapítványi támogatásból tudott megvalósulni. A tanulmányút megszervezésében az Egyházzene Tanszék és a Kodály Intézet munkatársai segítettek. Mind rektori, mind kancellári oldalról támogatást kaptunk a vezetők és a munkatársak részéről, ismét megmutatkozott, hogy nagyon fontosak az ilyen együttműködések, amelyek a Zeneakadémiának mindig is sajátjai voltak” – hangsúlyozta dr. Rajk Judit, a Kodály Intézet igazgatója.