Horváth Balázs és Tornyai Péter az Új Magyar Zenei Fórum zeneszerző verseny első díjasai

2011. február 9.

Horváth Balázs nyerte a nagyzenekari, Tornyai Péter a kamarazenei kategória első díját az Új Magyar Zenei Fórum második zeneszerző versenyén. A döntőt a Művészetek Palotájában rendezték, és kedden késő este, a művek elhangzása után hirdettek eredményt a helyszínen.


Két kategóriában hét fiatal komponista nyolc műve került a döntőbe a Budapest Music Center (BMC), a Művészetek Palotája (Müpa) és a Hungarofest Klassz Zenei Irodája által rendezett versenyen. A mostani kiírásban olyan zeneművekkel lehetett indulni, amelyek témáját a 200 évvel ezelőtt született Liszt Ferenc ihletett.

Az első díjat nagyzenekari kategóriában a kamarazeneiben is versenyző Horváth Balázs (a Zeneszerzés Tanszék oktatója) kapta Fausték az elvarázsolt kastélyban című darabjáért. Második helyre Varga Judit Képzelt zongoraversenye, a harmadikra Solti Árpád (egyetemünk hallgatója) Aktok című szimfonikus költeménye került a zsűri döntése alapján.

 

Kamarazenei kategóriában Tornyai Péter (egyetemünk zeneszerzés és hegedű szakos hallgatója) QuatreQuatuorsa lett első díjas, a második legjobbnak Horváth Balázs (Tek)tonikusát, harmadiknak pedig Dargay Marcell Circ(u)sát választotta a zsűri, amelyet Batta András, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora vezetett. A hat díjat a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala ajánlotta fel, de több különdíjat is kiosztottak - a Fidelio.hu különdíját Zarándy Ákos nyerte.

 

A döntős műveket az UMZE Kamaraegyüttes Rácz Zoltán vezényletével, illetve a Concerto Budapest Keller András irányításával szólaltatta meg a kedd esti döntőben a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Jeney Zoltán zeneszerző, a zsűri tagja a díjak átadásakor hangsúlyozta: a magyar zenei élet a kortárs zene tekintetében még mindig Európa perifériáján van. Megemlítette, hogy a konzervatívnak mondott Berlini Filharmonikusok büdzséje majdnem felét új alkotások műsorra tűzésére szánja.

 

"A zeneszerzőnek pedig az a legnagyobb jutalom, abból tanul a legtöbbet, ha a darabja elhangzik, ezért rendkívüli jelentőségű a már másodízben megrendezett verseny" - emelte ki Jeney Zoltán. A tavaly novemberi nevezési határidőre 34 érvényes pályázat érkezett a kamarazenei, valamint a nagyzenekari kategóriában. A legfiatalabb pályázó 14 éves volt, érkezett pályamunka Ausztriából, Hollandiából, Mexikóból, valamint az Egyesült Államokból is, az átlagéletkor 29 év volt.


forrás: MTI/Fidelio