I. Nemzetközi Kovács Béla Klarinétverseny

2015. május 28.

Magyarországon negyvenöt év után újra nemzetközi klarinétverseny kerül megrendezésre, immáron új köntösben, Kovács Béla Kossuth-díjas klarinétművész Zeneakadémián végzett 40 éves pedagógiai munkásságának tiszteletére.

Habár Romániában, Szlovákiában, Ausztriában, Csehországban, Olaszországban, Szlovéniában és Franciaországban évente rendeznek magas színvonalú klarinét versenyeket, Magyarországot e tekintetben igen el - és lemaradott országnak könyvelik el. Nálunk ugyanis nemzetközi klarinétverseny utoljára 45 évvel ezelőtt, 1970-ben került megrendezésre. Külföldi és hazai szakemberek elismerik az itthoni komolyzenei iskolák eredményeit, ám versenyek szervezésében mutatkozó hiányosságunkat évente szemünkre vetik. Ezen a szemléleten szeretnénk változtatni akkor, amikor Magyarországon 45 év után újra komolyzenei klarinétversenyt hirdetünk Kovács Béla Kossuth díjas klarinétművész tiszteletére 2015 október 7-11-ig Békéscsabán. Célunk, hogy ezzel megszüntessük hazánk e téren mutatkozó kulturális hátrányát, felhívjuk a figyelmet országunkra, egyre bővülő lehetőségeinkre.

Építve a Csabagyöngye Kulturális Központ mindinkább felívelő kulturális jelentőségére, mint a verseny szakmai hátterét biztosító intézmény úgy határozott, hogy ezt a hiányosságot bepótolva rangos, nemzetközi versenyt  Békéscsabán bonyolítja le. Számunkra megtiszteltetés lenne, hogy Európa és reményeink szerint kontinensünkön kívül eső országok komolyzenei életének elismert képviselői felfigyelnének teljesítményünkre.

A szervezők e komolyzenei versenyt a jövőben 2 évente kívánják a Csabagyöngye Kulturális Központban megrendezni, így ismétlődő neves kulturális programmá tenni.

 

  • A verseny fővédnöke: Dr. Vigh Andrea, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem rektora
  • A polgármester: Szarvas Péter
  • A verseny igazgatója: Herczeg Tamás, Békéscsaba város Tanácsnoka
  • A verseny elnöke: Csajányi Melinda, a Bartók Béla Művészeti Iskola Igazgatója
  • A verseny titkára: Knyihár Ildikó, a Csabagyöngye Kulturális Centrum munkatársa
  • A verseny szakkordinátora: Rumy Balázs, a Magyar Állami Operaház szóló klarinétosa

 

A világ számos országából várunk versenyzőket, a versenyen azok a klarinétosok indulhatnak, akik betöltötték 18. életévüket és 1987 január 1. után születtek.

Az előválogatásra beküldendő felvétel elküldési határideje: 2015. július 10. A felvételt a Verseny Titkárság e-mail címére kell eljuttatni.

A bírálat határideje: 2015. július 20.

A bíráló bizottság tagjai:

  • Szatmári Zsolt a Nemzeti Filharmonikusok szóló klarinétosa, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa
  • Várnai Beáta a Magyar Állami Operaház szóló klarinétosa
  • Szepesi János a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekar szóló klarinétosa.

 

A részvételi díj: 30 Euro.

A felvételek elbírálása után 40-45 versenyző kap meghívást. Ezután a versenyre nevezési határidő: 2015. augusztus 15. A részvételi díj 60 Euro. A verseny 3 fordulós, a döntőben a Békéscsabai Szimfonikus Zenekar közreműködik, vezényel Gál Tamás.

 

A zsűri tagjai:

  • Kovács Béla, a zsűri elnöke
  • Philippe Cuper, a Párizsi Operaház szóló klarinétosa (Franciaország)
  • François Benda, a Berlini és a Baseli Zeneakadémia professzora (Svájc)
  • Jože Kotar, a Ljubjanai Filharmonikusok szóló klarinétosa (Szlovénia)
  • Varga István, a Vienna Konservatorium Budapest és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára

 

A verseny díjai:

  • I. díj: 800 000 Ft
  • II. díj: 500 000 Ft
  • III. díj: 300 000 Ft
  • A Liszt Ferenc zeneművészeti Egyetem különdíja: Hangverseny a Zeneakadémián
  • Külön díjak és sponzori felajánlások
  • Kovács Béla Különdíja: Művei fordulónkénti legjobb előadójának 50-50 000 Ft

 

A verseny programja:

2015. október 7. érkezés, regisztráció, próba lehetőség a korrepetítorokkal a Bartók Béla zeneiskolában. 20 órakor megnyitó ünnepség, köszöntés, műsor, sorsolás.
Helyszín a Csabagyöngye Kulturális Központ.

I. forduló:
2015. október 8. és 9., 9 óra, Csabagyöngye Kulturális Központ
Október 9. 19.00: eredmény hirdetés, majd egyéni értékelés

II. forduló:
2015, október 10., 13 óra, Csabagyöngye Kulturális Központ
21 óra: eredmény hirdetés, egyéni értékelés.

2015. október 11., 10 óra: zenekari próba Csabagyöngye Kulturális Központ
14.30: Döntő Csabagyöngye Kulturális Központ
18.00: eredmény hirdetés
19.30: Ünnepélyes díjkiosztó, Gála koncert, Csabagyöngye Kulturális Központ

 

A nemzetközi verseny ideje alatt a város számos helyszínén rendeznek hangversenyeket a zsűritagok és más kamarazenekarok részvételével. Ezzel párhuzamosan mesterkurzusokat és workshopokat, hangszer kiállításokat rendezünk a verseny ideje alatt. A teljes művészeti programot irodalmi estek, képzőművészeti kiállítások tennék változatosabbá. Kamara zenekari hangversenyeinkre valamint a képzőművészeti és irodalmi rendezvényeinkre kb. 5 000 fő látogatót várunk turistákkal, a városba, a rendezvény idejére meghívott külföldi szakemberekkel együtt. A versenyen résztvevőket magas színvonalú szállodákban (Hotel Fiume, Szlovák Hotel, Garzon- Fenyves Szálló, Kollégium) és ínycsiklandozó ételeiről híres éttermekben (Csabagyöngye Étterem, Fiume Étterem, Szkaliczki Vendéglő, Halász Csárda, Szlovák Étterem) látjuk vendégül. A verseny helyszínei: Csabagyöngye Kulturális Központ, Bartók Béla Zeneművészeti Szakiskola

 

További információ és jelentkezés: www.belakovacs-competition.hu