Káli Gábor lesz a 2024-es Újévi Nyitány karmestere

2023. január 27.

A számos nemzetközi karmesterverseny győztese, rangos külföldi zenekarok és operaházak rendszeres vendégművésze vezényli majd a Zeneakadémia ifjú tehetségeit és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarát.

Ötödik alkalommal köszöntheti a közönség az új esztendőt 2024. január elsején a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekara közös, immár hagyományos Újévi nyitányán, amelyen évről évre szólistaként az egyetem fiatal tehetségei mutatkoznak be. Az esten a fiatalabb generációt képviselő Káli Gábor vezényel majd, a Münchenben élő dirigens versenygyőzelmekkel és rangos együttesek irányításával hívta fel magára a figyelmet az elmúlt években.

 

Káli Gábor (fotó: Johanna Link)

 

„Ez egy autentikus szövetség a Zeneakadémia és Rádiózenekar között” – jelentette ki Dr. Vigh Andrea, az egyetem rektora. Hozzátette: a Zeneakadémia felelőssége és feladata a fiatalok megszólítása, és ez a szép hagyomány minden évben kiváló alkalmat nyújt arra, hogy a pályakezdő muzsikustehetségek felhívhassák kortársaik figyelmét a klasszikus zene szépségére. Külön értékként említette, hogy a fiatalok egy nagy hagyományokkal rendelkező zenekarral muzsikálnak együtt neves karmesterek vezényletével, egy jól összeállított műsorban.

Az elmúlt években hagyománnyá vált Újévi Nyitányokat eddig Vásáry Tamás, Kovács János, Medveczky Ádám, valamint idén Oliver von Dohnányi vezényelte.

A 2024-es előadást a tervek szerint ismét közvetíti majd a közmédia két csatornája, a Bartók Rádió és a Duna TV.