Kiemelkedő Wagner-tenorról írt hiánypótló könyvet a Zeneakadémia oktatója

A Karel Burian és Magyarország című, a Gramofon Könyvek kiadásában napvilágot látott munka alapját a zongoraművész-zenetörténész 2012-es doktori disszertációja adja, idén Karel Burian születésének 150. évfordulója ad aktualitást a kibővített munkának, amely hiánypótló, hiszen ilyen írásmű magyar nyelven még nem jelent meg az énekművészről.

Számos anekdota kering Karel Burianról az operarajongók körében, talán annak köszönhetően, hogy életútja sokszínű, kalandos volt – akár egy operai hősé. A Csengery Kristóf muzikológus szerkesztette mű első három fejezetét tekinthetjük egy portré három, egyre nagyobb felbontású, a totálképtől a mikroszkóp felé haladó nagyításának: az elsőben az énekes teljes pályája, a másodikban magyarországi működése, míg a harmadikban az énekes előadói stílusa áll a figyelem középpontjában. Képet kaphatunk tevékenységéről, amelyet a világra szóló hírnév, a számtalan kitüntetés és a hatalmas tiszteletdíjak mellett szerződésszegések, szeszélyes lemondások és „mégis” fellépések, sértések és sértődések, egy felszarvazott férj, több részegen – hol kifogástalanul, hol pedig botrányosan – énekelt operaelőadás tarkít. Ez az életút tükrözi az Osztrák-Magyar Monarchia utolsó másfél évtizedének sokszor viharokkal tépázott történetét is. A harmadik fejezet az énekes mesterségébe enged bepillantást, míg a záró fejezet a korabeli idősebb és fiatalabb magyar zenekritikusok és zeneszerzők – például Zichy Géza gróf, Kálmán Imre, Bartók Béla, Kodály Zoltán vagy Csáth Géza –, valamint a korszak jelentős budapesti operaénekesei – többek között Georg Anthes, Székelyhidy Ferenc, Závodszky Zoltán – kontextusában vizsgálja Karel Burian hatását. A könyv függelékeiben itteni tevékenységének dokumentumait és statisztikáit – fellépésjegyzékeket, repertoárt –, valamint az énekes hangfelvételeinek jegyzékét mutatja be a szerző.

Az 1870-ben született és 1924-ben elhunyt énekművész a zenetörténet egyik legjelentősebb Wagner-tenorja volt, mindmáig az egyik legismertebb cseh operaénekes. Az életrajzírók Burian Wagner-szerepei – főleg Trisztán-alakítása – és évekig tartó New York-i tevékenysége mellett mindenekelőtt Richard Strauss Salome című operájának drezdai ősbemutatójáról (1905) tesznek említést, amelyen Heródes szerepét alakította nagy sikerrel. Elismertsége és népszerűsége hangfajában Enrico Carusóéhoz volt mérhető. Utóbbi mondta Burianról legnagyobb sikerei idején, hogy míg ő maga a zeneirodalom tenorszerepeinek csak egy részét birtokolja, Burian minden tenorszerepet el tud énekelni. Gustav Mahler, Arturo Toscanini és Karl Böhm csodálattal tekintett rá, lábai előtt hevert Drezda, London, New York és Budapest operai közönsége.

Még fiatal, de már elismert Wagner-tenorként szerződött Budapestre, ahol rendszeresen fellépett: egy évig a Magyar Királyi Operaház tagjaként, később haláláig vendégénekesként. Megszerezte a magyar állampolgárságot, és magyar művekben is szerepelt. Valószínűleg ő volt a 20. század elejének legnagyobb hatású, Magyarországon rendszeresen működő világsztár énekese, a hőstenor szerepkör itthoni megalapozója. Énekéről viszonylag nagy mennyiségű hangfelvétel készült 1906 és 1913 között, stílusát így a szakirodalom és a korabeli magyar sajtóban megjelent kritikák mellett hanglemez-felvételeken is megismerhetjük.

Szabó Ferenc János 2012-ben zongora szakos DLA, 2019-ben zenetudományi PhD doktori fokozatot szerzett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen, jelenleg az Ének Tanszék adjunktusa. Több nemzetközi kamarazenei versenyen nyert díjat, Európa számos országában, valamint Kínában lépett pódiumra zongoristaként. Az ELKH BTK Zenetudományi Intézet 20-21. Századi Magyar Zenei Archívumának tudományos munkatársa, kutatási témája a magyar hangfelvétel-történet és a magyar operajátszás története, az előadóművészet-történet. A Zeneakadémia Doktori Iskolájának TÁMOP posztdoktori ösztöndíja, az MTA posztdoktori ösztöndíj és az ÚNKP posztdoktori ösztöndíj nyertese, 2014-ben elnyerte az MTA Ifjúsági díját, 2019–2020-ban pedig a British Library Thomas Edison ösztöndíja, valamint a City of London Phonograph and Gramophone Society Richard Taylor ösztöndíja támogatásával Londonban folytatott kutatásokat.