Kína oktatási miniszterhelyettese tárgyalt a Zeneakadémia rektori kabinetjével

2023. július 5.

A távol-keleti ország delegációja a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a kínai társintézmények közötti kapcsolat elmélyítéséről, valamint további együttműködésekről folytatott megbeszélést.

Wu Yan tárcavezető-helyettes, valamint a Zeneakadémiát is fenntartó minisztérium és Kína budapesti nagykövetségének magas rangú képviselői találkoztak Dr. Vigh Andrea rektorral, Dr. Kutnyánszky Csaba oktatási rektorhelyettessel, valamint Fekete Gyula tudományos és nemzetközi rektorhelyettessel. Az eseményen a Kulturális és Innovációs Minisztérium képviseletében Czinder Tünde főtanácsos vett részt.

 

A kínai delegáció Wu Yan vezetésével, valamint Dr. Vigh Andrea, Dr. Kutnyánszky Csaba, Fekete Gyula és Czinder Tünde

 

Dr. Vigh Andrea röviden bemutatta a Zeneakadémiát, hangsúlyozva, hogy 148 éves egyetemről van szó, amelyet maga Liszt Ferenc alapított. A mintegy 800 hallgató 20 százaléka külföldi, és a most záruló tanévben 23 kínai növendék is tanul itt Stipendium Hungaricum-ösztöndíjasként. Hozzátette, a távol-keleti ország több rangos zenei egyetemével van kapcsolat, amely remélhetőleg mélyülhet, más intézményekkel pedig új együttműködések jöhetnek létre.

Wu Yan kiemelte: lenyűgöző a Zeneakadémia épülete, valóságos remekmű, ahol azonnal érezhető a művészet ereje. Tájékoztatása szerint Kínában alaposan ismerik Liszt Ferenc munkásságát, kiterjedt a zeneoktatás, hiszen mintegy félmillió alap- és középfokú iskola működik. Széles körben jellemző a meggyőződés, hogy mindenkinek hasznos a muzsika, a lélekre gyakorolt pozitív hatásait kutatások is bizonyítják. Arról is szólt, hogy elismerik a Zeneakadémián folyó rangos oktatói munkát, ami jól ismert Kína-szerte. Ismerik a magyar intézmény és a kínai egyetemek közötti kapcsolatokat, amelyeket nagyon fontosnak tart személyesen is, mert többük vezetője személyes ismerőse. Reményét fejezte ki, hogy ezek az együttműködések bővülni fognak. Szavai szerint Kínában nagy szükség van általános zenetanárokra a fent említettek miatt is, így az ő képzésüket illetően is számít a Zeneakadémián felhalmozott tudásra, tapasztalatra, véleményre.

 

Dr. Vigh Andrea és Wu Yan

 

Dr. Kutnyánszky Csaba az együttműködéseket bemutatva elmondta: a nagy múltra visszatekintő Sanghaji Konzervatórium esetében főként a két intézmény billentyűs, illetve zeneszerzés tanszékei között erős a kapcsolat, melyet többek közt vendégtanári kurzusok és előadások szervezésével is ápolnak. Szintén partner a Pekingi Központi Konzervatórium, amellyel ugyancsak a billentyűs tanszék, továbbá a Zeneakadémia Kodály Intézete ápol szoros viszonyt, utóbbi pótolhatatlan segítséget nyújt a tanárképzésben a kínai intézménynek. További fontos kapcsolódási pont a néhány éve létrehozott hangcsoui (Hangzhou) konzervatórium, ahonnan évente 5 vendéghallgató érkezik a budapesti Zeneakadémiára.

Fekete Gyula emlékeztetett arra, hogy 2017-ben mások mellett ő írta alá a kelet-közép-európai zeneakadémiák és a hangcsoui egyetem közötti megállapodást, amely Kína „Egy övezet, egy út” kezdeményezésének részeként jöhetett létre. Dr. Kutnyánszky Csaba végezetül beszámolt arról, hogy ő maga is tartott karvezető mesterkurzust Kínában, és felidézte, hogy idén márciusban írták alá a Senjangi Konzervatórium és a Zeneakadémia együttműködési dokumentumait.

A felek a megbeszélés végén különféle oktatásfinanszírozási, valamint képzési témákban cseréltek tapasztalatokat.