Kodály - közöttünk (Batta András rektor ünnepi megemlékezése)

Kodály – közöttünk

Kodály Zoltán közöttünk van?

Közöttünk volt tegnap délután, egykori lakásán, a Köröndön, amikor a szellemében alapított Kodály Intézet tanárai és külföldi hallgatói emlékeztek meg róla komolyan és vidáman, amikor szingapúri, dél-koreai, spanyol, portugál és még egy sor náció leendő ifjú zenetanárai együtt énekelték – magyarul! – hogy „Sej, Nagyabonyban csak két torony látszik”, és hitet tettek amellett, hogy inkább nézik „az abonyi kettőt, mint Majlandban azt a harminckettőt…”.

Közöttük is ott van immár Kodály, akinek alakját – újabban egyre tudatosabban – erős, népeiket felemelni kívánó, ambiciózus társadalmak tekintik példának Ázsiában és Dél Amerikában, felismerve a helyes értékrenden alapuló nevelési filozófia, annak következetes prófétája, apostolai és papjai meghatározó küldetését.

Talán még itthon sem hunyt ki a kodályi tűz. Őrizzük a Zeneakadémián: kórusunkon, hallgatóink képzésében, műveinek méltó megszólaltatásával, elemzésével, keressük tanításának, látomásának igazi, időt álló örökségét. Hirdetjük Kecskeméten és Budapesten, kinyújtjuk kezünk iskolák, kórusok felé szerte az országban, központokban és végeken – érezvén egyazon eszme összetartó erejét.

A bizonyosság tudatában, hogy Kodályon át vezet az út magyar és európai zenei identitásunkhoz, beszélt és zenei anyanyelvünk szépségeihez, kicsinyhitűségünk, kisebbségi görcseink, hamis illúzióink feloldásához, az öntudatra ébredéshez, amire annyira szüksége van Magyarországnak. Mert lehet, hogy anyagi értelemben determinált a sorsunk, de a szellem szabad – és Kodály közöttünk van!

Hogy minek következtében van közöttünk, arra a múlt válaszol. Hogy mi végre van közöttünk, arra nekünk kell válaszolnunk, nap, mint nap, felelősséggel. Kodály pályája racionális és irracionális egyszerre. Racionális, mert a géniusz rendkívüli tudatossággal építette fel. A csoda az, hogy korszakalkotó tervei megvalósulhattak a jelenleginél sokkal, de sokkal kedvezőtlenebb időkben, történelmi viharok és nemzeti katasztrófák közepette.

Lapozzuk át életének dokumentumait! Hallgassuk, játsszuk műveit! Minden mozaikkockának az az üzenete, hogy Kodály hite soha nem ingott meg. Az önpusztításra egyénileg és tömegesen egyaránt hajlamos honfitársainak azt hirdette, hogy az alázuhanást felemelkedés követi, s a bánat ugyanúgy, mint az öröm, a javukra – a javunkra – válik.

Illyés Gyula ábrázolta mindezt gyönyörűen, abban a köszöntő versében, amelyet Kodály 80. születésnapjára írt:

„…ki jajból sajtoltad a dalt,

búból az örömet,

vereségből a diadalt – :

családod, sereged,

éneklő kórusod vagyunk

s ki nem dalol, az is

tudja már szívós karnagyunk,

mi helyes, mi hamis;

mert egybe álltunk általad

s az is, ki nem dalol,

érzi a Lét és a Rend szabad

összhangját valahol!”

Nekünk, jelenlegi, egykori és jövőbeli „zeneakadémistáknak”, zenét tanultan művelő hivatásosoknak és zenét kedvelő amatőröknek, kik egyaránt Kodály gyermekei vagyunk, az a dolgunk, hogy muzsikálva, énekelve, alkotva, szolgáltatva és szolgálva, teljes jelenléttel, szívvel álljunk fel valóságos és képzeletbeli kórusokban, az örömteli összkar reményében.

Akkor Kodály Zoltán közöttünk lesz, és velünk marad.  

Batta András 

2011. december 16-án, Kodály Zoltán születésének 129. évfordulóján