Közép-európai elektroakusztikus zenei műhely

2014. november 27.

A Krakkói Zeneakadémia és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zeneszerző és elektronikus zenei médiaművész diákjainak és professzorainak közös projektje november 30-án a XXIII. teremben tartandó koncerttel zárul.

A Közép-európai elektroakusztikus zenei műhely projekt célja akusztikus hangszerekre és interaktív számítógépes zenei rendszerekre komponált művek létrehozása és bemutatása. Az együttműködés első fázisában a két intézmény diákjai közös zeneszerzői műhelyen és szemináriumon vettek részt a Krakkóban, ahol a Krakkói Zeneakadémia hangszeres előadóinak közreműködésével az akusztikus hangszerhangok különféle elektronikus átalakításait és az elektronikus anyag vezérlésének lehetőségeit vizsgálták. A műhely a krakkói AudioArt Fesztiválon bemutatott koncerttel záródott 2014. november 23-án.
 

Közép-európai elektroakusztikus zenei műhely


A krakkói projekt befejeztével a koncertprogram Budapesten, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen is előadásra kerül. Az együttműködés második, rövidebb fázisa alatt a lengyel zeneszerzők és hangszeres előadók Budapesten a megyar résztvevőkkel együtt megvitatják, és ha szükséges, átdolgozzák, majd újra próbálják a darabokat. A projekt keretében született műveket a Zeneakadémia XXIII. termében 2014. november 30-án megrendezendő zárókoncerten a nagyközönség is megismerheti, a hangverseny műsora és további részletei a fenti linket követve találhatók meg.

 

A koncert a Central European Electro-acoustic Workstations nevű projekt részeként, a Magyar–Lengyel Nem-kormányzati Együttműködési Program támogatásával valósult meg.

www.mfa.gov.hu/kulkepviselet/PL/hu

www.msz.gov.pl

#polhun