Lajkó István kapta a 40. Liszt Ferenc Nemzetközi Lemez-Nagydíjat

2018. november 5.

A Billentyűs és Akkordikus Hangszerek Tanszékének tanára, Lajkó István albuma Nagydíjat nyert a Liszt Ferenc Társaság 40. Nemzetközi Lemez-Nagydíján.

A művész Liszt Faust-szimfóniájának Carl Tausig-féle zongoraátiratát rögzítette a Hungarotonnál, mely igazi világpremiernek számít.

A zsűri indoklása szerint „óriási  vállalkozás a Lajkó István által világelsőként lemezre játszott Faust-szimfónia Tausig-féle átirata. A kifogástalan technikai kivitelen és a zenekar illúzióját keltő gazdag hangzásvilágon túl a fenséges zene komolysága, elmélyült, koncepciózus előadása dicséretreméltó. A kísérőfüzet angol és magyar nyelven informál az átirattal, az átíróval és az előadóval kapcsolatos minden fontos tudnivalóról.”

 

Lajkó István (fotó: Herman Péter)
 

A 2018. október 24-i díjátadón a Liszt Ferenc Társaság részéről Eckhardt Mária, Rozsnyay Judit és Király Csaba adta át a Nagydíjat. A díj átadását követően a mű első tételét játszotta el a zongoraművész.

A lemez a brit Gramophone magazin Editor's Choice díja és az International Classic Music Awards 2018-as jelölése után immár a harmadik nagy szakmai elismerést gyűjtötte be megjelenése óta.

A művész legközelebb december 7-én ad koncertet a Zeneakadémián, Solti termi műsorán orosz zeneszerzők műveit szólaltatja meg.

Címkék