Lax Éva barokk ének mesterkurzusa

2014. szeptember 26.

A Weiner Leó Zeneművészeti Szakközépiskola magánénektanára, az ELTE Olasz Tanszékének docense mesterkurzust tart az egyetem egyházzene és más szakos hallgatói számára.

A kurzus témája:

A XVI-XVII. századi monódia kialakulása és előadási kérdései

Időpont:

2014. október 1. (szerda), 10.00 - előadás
2014. október 8. (szerda) és 15. (szerda), 10.00-12.00 - gyakorlati órák

Helyszín:

Régi Zeneakadémia, 302. terem
(1064 Budapest, Vörösmarty u. 35.)

 

Aktív részvétel a két gyakorlati napon elsődlegesen az Egyházzene Tanszék hallgatóinak, de idő függvényében más szakos hallgatóknak is nyitott a kurzus. Igény esetén 2 kreditet lehet kapni a részvételért.

Passzív résztvevőként szintén jelentkezhetnek a Zeneakadémia hallgatói, külsősök előzetes egyeztetés alapján, hely függvényében vehetnek részt.

A kurzusra jelentkezni Werner Ágnesnél lehet, a werner.agnes[kukac]zeneakademia.hu e-mail címen.

 

Lax Éva a budapesti Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában kezdett éneket tanulni, ezzel egyidejűleg bölcsészdiplomát, majd később PhD címet szerzett a budapesti ELTE Olasz Tanszékén. Később Adorján Ilona lett az énektanára.

Több ízben vett részt az innsbrucki barokk zenei kurzusokon, ahol René Jacobs, Emma Kirkby és Jessica Cash tanítványa volt.
1998-2000-ig három alkalommal Amszterdamban is járt régizenei továbbképzésen.

Jelenleg a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola magánének tanára, valamint az ELTE Olasz Tanszékének docenseként olasz nyelvtörténet és zenetörténet tanára.

Az Affetti Musicali együttes alapító tagja, de számos más régizene együttessel és zenekarral lépett fel itthon és külföldön (Capella Savaria, Concerto Armonico, Musica Profana, Cantus Corvinus, Ars Longa). Az olasz Accademia Bach ének- és zenekarának velencei és padovai koncertjein rendszeresen közreműködött szólistaként, és ezekkel az együttesekkel több lemezt is készített. Fellépett a senlisi, az avignoni fesztiválokon és a párizsi Musicorán. A soproni, a budapesti és a fertődi régizenei fesztiválokon megalakulásuk óta sokszor szerepel olyan neves művészek partnereként, mint Malcolm Bilson, Nicholas McGegan vagy Spányi Miklós.

Repertoárja elsősorban a régizenére alapul - a középkortól a bécsi klasszicizmusig - de gyakran tesz kirándulásokat a romantika és a modern zene területére is.

Filológiai munkásságában kiemelkedő helyet foglal el Claudio Monteverdi összes leveleinek kritikai kiadása (Firenze, Olschki, 1994), amely 1998-ban magyarul is megjelent a Kávé Kiadó gondozásában.

A Hungarotonnál számos CD-je jelent meg, Telemann, Hasse, Steffani szólókantátái, Händel, Caldara, Carissimi, Respighi operái és oratóriumai, valamint az olasz Dynamic cégnél négy CD Telemann, Vivaldi és régi olasz szerzők kantátáiból.

 

Lax Éva mellett tart még Hollai Keresztély Palestrináról szóló mesterkurzusa szeptember 29-én és október 6-án, hétfőn 17 és 19 óra között a Régi Zeneakadémia 302. termében, melyre szintén jelentkezhetnek az egyetem hallgatói Werner Ágnesnél.

Címkék