Liszt Academy Brass Week 2014

2014. május 16.

A Zeneakadémia Nemzetközi Nyári Rézfúvós Akadémiájára idén harsonások jelentkezését várjuk.


A hagyományos rezes nyári egyetemet idén is Balatonfüreden rendezzük meg, ezúttal harsonások számára. A 2014. augusztus 4-10. között tartandó Nemzetközi Nyári Rézfúvós Akadémia házigazdája, szakmai és művészeti irányítója, egyben egyik tanára Hőna Gusztáv, vendégprofesszora pedig a nemzetközi hírű harsonaművész, Jacques Mauger lesz. A francia rézfúvós iskola kiemelkedő képviselője a Nizzai Filharmonikusok, majd a Párizsi Opera szólóharsonásaként kezdte karrierjét. Rendszeresen lép fel szólistaként és kamaraegyüttesekkel, több ősbemutató fűződik nevéhez, és tucatnyi szólólemezt jelentetett meg. Több európai (Párizs, Lausanne) és egy japán egyetem oktatója,rendszeresen tart mesterkurzusokat a világ minden részén, a Francia Harsonaszövetség újdonsült elnöke.
 


A balatonfüredi Ferencsik János Zeneiskolában megrendezendő kurzus részvételi díja7000 Ft/nap vagy 37 000 Ft a teljes program idejére (6 nap). Az ár tartalmazza a szállást és a napi háromszori étkezést, valamint természetesen a gazdag szakmai programot (egyéni órák, kamarazene, légzéstechnikai gyakorlatok, befújási módszerek, koncertek); a felhőtlen szórakozást pedig 2014-ben is az inspiráló balatoni környezet és a jobbnál jobb kikapcsolódási lehetőség biztosítják (lásd erről a korábbi években készült fotókat a Brass Week Facebook-oldalán).

Az immár harmadik alkalommal megrendezendő  Liszt Academy Brass Week egyben kiváló alkalom, hogy a 2015-ben Budapesten rendezendő nemzetközi harsonaversenyre készüljenek fel a résztvevők, akik a kurzus végén mini-diplomát is kapnak.

Jelentkezni az erről a linkről letölthető (angol nyelvű) jelentkezési lappal legkésőbb 2014. június 30-ig lehet Freytag Orsolyánál a
brassweek[kukac]zeneakademia.hu címen.

Címkék