Liszt és Kodály a Múzeumok Éjszakáján

2013. június 19.

Június 22-én délutántól éjfélig kiállításokkal, színes programokkal és természetesen koncertekkel várja az érdeklődőket a Kodály Intézet és a Liszt Múzeum.

Június 22-én délutántól éjfélig kiállításokkal, színes programokkal és természetesen koncertekkel várja az érdeklődőket a kecskeméti Kodály Intézet és a Liszt Múzeum.

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetében (Kecskemét, Kéttemplom köz 1.) a kanadai Brian Johnston Romániai reflexiók című fotókiállításának, valamint a  Kodály Zoltán és Weöres Sándor alkotói kapcsolata című tárlat megnyitójával indul 18 órakor a programsorozat. Az este 8-kor kezdődő hangverseny műsorát és közreműködőit meglepetésnek szánják a szervezők, az viszont már most is lehet tudni, hogy az intézet Kodály Zoltán életét és munkásságát bemutató állandó kiállításai, valamint az Archívumának külön gyűjteményei is megtekinthetők lesznek. A felüdülésről a díszteremben vetítendő rajzfilm (a Richly Zsolt rendezte Háry János zenéjét Kodály Zoltán szerezte), és a műemlék épületegyüttes udvarán bemutatkozó Jackfall bormanufaktúra gondoskodik.

 

Múzeumok Éjszakája 2013Múzeumok Éjszakája 2013
Kattintásra nagy méretben!

 

A Liszt Ferenc Emlékmúzeum és Kutatóközpontnak otthont adó Régi Zeneakadémia Andrássy úti épülete délután 15.45-kor nyit. A Liszt Múzeum programjain a Múzeumok Éjszakája budapesti karszalagjával lehet részt venni, mely a helyszínen is megvásárolható (felnőtteknek 1500, diákoknak 600 forintos áron). Délután négytől a Zeneakadémia rendkívüli tehetségek tagozatának növendékei adnak vetélkedővel fűszerezett koncertet, melyen közreműködik Balogh Ádám, Boros Tekla,  Kovács Gergely, Váradi László és Vida Mónika Ruth (zongora), Korossy-Khayll Csongor (hegedű), Gál Tamási Anna és Somogyi Barnabás (hegedű) és Devich Gergely (cselló). Fél hattól tárlatvezetés indul a múzeumban, Liszt eredeti hangszereinek megszólaltatásával és a Kutatókönyvtár bemutatásal, majd fél héttől Baráti Kristóf (hegedű) és Bali Dávid (zongora) ad hangversenyt.

 

Este nyolckor Varga Csilla (zongora), Perényi Eszter (hegedű) és Vámos Marcell (gordonka) lép fel, őket José Felipe Díaz Álvarez-Estrada és Miriam Gómez-Morán négykezes produkciója követi. Az éjszakai programok sorában Mandel Róbert tart előadást és vetélkedőt Romantikus hangszercsodák címmel 22.00 órától, majd az újabb tárlatvezetést követően Szabó Ferenc János (zongora), Mezei Melinda és Loch Gergely (ének) előadásában Monarchia-korabeli magyar kuplékból összeállított műsor zárja a Liszt Múzeum rendezvényét. A részletes műsor megtalálható a Liszt Múzeum honlapján!