Magas rangú vietnámi delegáció tárgyalt a Zeneakadémián

2024. január 19.

Egy új ösztöndíjprogramról, mesterkurzusokról és közös koncertről állapodott meg a távol-keleti ország kultúráért felelős miniszterhelyettese és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem nemzetközi rektorhelyettese.

Vietnám miniszterelnökének vezetésével népes küldöttség folytat jelenleg megbeszéléseket hazánkban állami és intézményi vezetőkkel.

Ennek részeként tárgyalt a Zeneakadémián pénteken Dr. TaQuang Dong, a délkelet-ázsiai ország kultúráért, sportért és turizmusért felelős miniszterhelyettese, Tran Hai Van, a tárca nemzetközi együttműködésekért felelős osztályának igazgatóhelyettese, Le Anh Tuan professzor, a Vietnami Nemzeti Zeneakadémia rektora és Nguyen Thi Hai Van, az intézmény képzési, kutatási és nemzetközi osztályának vezetője Fekete Gyula nemzetközi és tudományos rektorhelyettessel, valamint Freytag Orsolyával a Zeneakadémia Nemzetközi és Intézményfejlesztési Osztálya képviseletében.

 

 

A megbeszélésen megállapodást kötöttek a felek arról, hogy a Zeneakadémia segíti annak az új vietnámiösztöndíjprogramnak a megvalósítását, amellyel a legkiemelkedőbb tehetségeknek teremtenek lehetőségetkülföldi, elsősorban a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett művészeti tanulmányokra.

A program teljes képzésre, diplomaszerzésig szól, kizárólag a legkiválóbb hallgatóknak, ezért a delegáció kérésére a Zeneakadémia az arra érdemes, tehetséges vietnámi hallgatók felzárkóztatásában is segítséget nyújt, mesterkurzusok formájában, főként zongora, hegedű, ének, zeneszerzés és karmesterképzés terén.

A tárgyaláson szó volt a Vietnámi Nemzeti Zeneakadémiával 2016-ban aláírt együttműködési megállapodás idén esedékes megújításáról, valamint arról is, hogy mivel 2025-ben ünnepeljük a két ország diplomáciai kapcsolatfelvételének 75. és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem létrejöttének 150. évfordulóját, a kettős jubileumra közös hangverseny szervezését tervezik a két országot képviselő partnerek.