Magyar siker a marokkói Lalla Meryem Nemzetközi Zongoraversenyen

2016. november 25.

Idén 12. alkalommal került megrendezésre a Lalla Meryem marokkói hercegnő fővédnöksége alatt álló Lalla Meryem Nemzetközi Zongoraverseny. A Királyságban kétévente biztosítanak lehetőséget a fiatal tehetségeknek, hogy egy nemzetközileg elismert zsűri előtt bizonyíthassák tudásukat. A bizottságban idén Marouan Benabdallah, a kiváló tehetségű magyar-marokkói származású zongorista is helyet foglalt.

2016. november 18 és 24. között a világ számos országából több mint 20 fiatal tehetség ült zongora elé, hogy a nemzetközi zsűri előtt előadják a virtuóz, ifjú zongorista 1-4., supérieur és excellence kategóriákban kiírt darabokat. A legfontosabbnak tartott virtuóz kategória második próbája immár hagyományosan egy szabadon választott Liszt-mű bemutatása, amelyet a magyar rabati nagykövetség a Liszt Ferenc-különdíj átadásával értékel.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium támogatásának köszönhetően idén először Vida Mónika Ruth, személyében magyar versenyző is színpadra állhatott. Mónika, aki 2014-től 2016-ig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem zongora szakos hallgatója volt, már számos nemzetközi versenyen vett részt szép eredménnyel. Legutóbb 2014-ben a pennsylvaniai Lancasterben megrendezett Nemzetközi Zongorafesztiválon harmadik helyezést ért el, 2015 áprilisában pedig triójával második díjat kaptak a IX. Alpe Adria Nemzetközi Kamaraversenyen.

A november 24-i gálaműsor előestéjén a rabati nagykövetségünk – rendkívül sikeres – zongoraestet szervezett, amelyen a marokkói kulturális élet, diplomáciai testület magas szintű képviselői és üzletemberek élvezhették a fiatal magyar tehetség önálló előadását. A Lalla Meryem zongoraverseny nagydíját végül, a verseny történetében először, a marokkói származású Nour Ayadi nyerte. Kiváló játékának köszönhetően Vida Mónika Ruth a gálaesten két díjat is átvehetett, a zsűri neki ítélte a Liszt Ferenc-különdíját, illetve az AVUS legjobb romantikus zenei előadónak járó különdíját. A nagykövetség elismerését Tromler Miklós, hazánk rabati nagykövete adta át a versenyzőnek.

Címkék