Martin Haselböck: A Zeneakadémia a Liszt-hagyomány és -kutatás középpontja

2023. március 6.

A világhírű orgonista-karmester a Liszt-kultusz legkiemelkedőbb és központi helyszíneként méltatta az intézményt, amikor felkereste a Liszt Múzeumot.

A neves osztrák muzsikust, aki maga is jelentős népszerűsítője és kutatója Liszt művészetének, Dr. Domokos Zsuzsanna, a Liszt Múzeum igazgatója, illetve Szabó Balázs orgonaművész, a Zeneakadémia adjunktusa fogadta, akivel Haselböck régóta kiváló szakmai és emberi kapcsolatot ápol.

„Csaknem hazatérés számomra, amikor Budapestre jövök” – mondta a múzeumot megtekintve, ahol utoljára 12 éve járt. Mint hangsúlyozta, világszerte több intézmény foglalkozik Liszttel, vagy kötődik hozzá, az egyik legjelentősebb Weimarban található, de kiemelkedik közülük a budapesti Zeneakadémia és annak Liszt Múzeuma, amelyek az élő Liszt-hagyomány és -kutatás középpontjai. „Hiszen itt alkotott jó ideig, így személyiségét ez az egész atmoszféra a jelenbe emeli. Előnyt jelent tehát, hogy autentikus helyszín, voltaképp Liszt szellemisége folyamatosan érezhető itt. Rómában, ahol sokat tartózkodott, nincs ilyen intézmény, vagy a szülőfalujában, Raidingban sem” – tette hozzá.

 

Martin Haselböck a Liszt Múzeumban

 

Meglátása szerint nagyszerű intézmény a Zeneakadémia, amelynek Nagyterme lenyűgöző történelmi hangversenyhelyszín, ahol a modern termekhez képest egészen más élmény megszólaltatni a műveket. „Sok magyar muzsikust megismertem az elmúlt évtizedek alatt, és elmondhatom, remekül képzettek. Különlegessé teszi Magyarországot, hogy erős alapot kapnak az iskolákban a gyerekek” – mutatott rá, a zeneoktatást méltatva.

Hangsúlyozta: a Zeneakadémiát többek közt az teszi egyedivé, hogy Liszttől eredeztethetően erős kapcsolat van a zongorista és az orgonista képzés között. „Ezt ő úttörő módon hangsúlyosan kezelte, ahogy egyébként erről Hans von Bülow karmester, Liszt tanítványa és későbbi veje is megemlékezett. A Zeneakadémia alapítója fontosnak tartotta, hogy az orgonisták is virtuóz mesterei legyenek hangszerüknek. Így aki jó orgonista, jó zongoristává is válik, és ezt én is elengedhetetlennek tartom” – emelte ki Martin Haselböck.