Media vita in morte sumus – Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus ünnepi hangversenyt adott a Nemzeti Összetartozás Napján

Media vita in morte sumus – Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus ünnepi hangversenye

a Nemzeti Összetartozás Napján

Az Új Liszt Ferenc Kamarakórus komorságában is ünnepélyes, felemelő hangversenyt adott az Avilai nagy Szent Teréz templomban, Erdei Péter vezényletével a Nemzeti Összetartozás Napján. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem hagyományt kíván teremteni abból, hogy ezen a napon, amely a magyar történelem nagy tragédiáinak emléknapja, kórus-muzsikával emlékezzen meg.

Mert mi fejezhetné ki szebben az összetartozás érzését, mint a kórus? Mi emlékeztethetne jobban a történelemnek azokra a kegyelmi pillanataira, amikor – átvitt értelemben – az összkar szólalhatott meg, zengőn és ércesen, teljes harmóniában?

A hangverseny műsorának középpontjában egy kortárs holland zeneszerző, Chris Fictoor nagyszabású kórusműve állt, egy Requiem, amelyet a zeneszerző egy baráti magyar család 30 évvel ezelőtt elhunyt fiatal tagjának emlékére komponált, mintegy tíz esztendőn keresztül. A Lányi-Requiem a reneszánsz tiszta vokális polifóniájának eszménye alapján készült, részben olyan zeneszerzői technikák felhasználásával, amelyek a nagy németalföldi tradíció örökségére utalnak. Ugyanakkor a harmóniai és dallamvilágában rendkívül expresszív zene mögött egy szüntelenül kereső, küzdő, ellentmondásokkal teli, szenvedő egyéniség portréját lehetett felfedezni. A kórus remekelt a meglehetősen nehéz és fárasztó darab kristálytiszta, mélyen átélt megszólaltatásában, és külön dicséretet érdemelnek a szólisták, valamennyien az Új Liszt Ferenc Kamarakórus tagjai.

Chris Fictoor, holland zeneszerző, kóruskarnagy több mint 900 művet komponált eddigi pályája során. Főleg egyházi zeneműveket alkotott, amelyek fő jellemzője a szöveg és a zene liturgikus értelemben vett szoros egysége, hűen az európai egyházzenei hagyományokhoz, az új zenei nyelv kifejezőerejének birtokában. Miközben Requiemje személyes kapcsolatból fakad, a darab tágabb értelemben mély együttérzését is kifejezi azokkal a magyarokkal, akiket diktatúra, elnyomás, megszállás hajszolt emigrációba, öngyilkosságba. A kompozíció most visszakerült az ihlető forráshoz, a magyar közösséghez.

Erdei Péter, a kórus vezetője eköré a különös, megrázó mű köré építette fel a hangverseny többi műsorszámát: Mendelssohn jelentős motettáját (Mitten wir im Leben sind). Ez a mű is a nemzeti összetartozás gondolatát fejezi ki. Mendelssohn ugyanis annak a Moses Mendelssohnnak volt unokája, akiről Lessing A bölcs Náthán című, vallási toleranciát hirdető drámájának egyik kulcsszereplőjét mintázta meg. Moses Mendelssohn, a német zsidóság asszimilálódásának szószólója gyermekei egy részét keresztény hitre vezette, és a zeneszerző a lutheránus ágnak volt szülöttje. Moses Mendelssohn unokája tehát a nemzeti öntudat igényével fellépő, Luthert és Bachot példaként felmutató német romantikus egyházzene egyik vezéralakjává vált.

Media vita in morte sumus… A középkori antifóna szövegét Kodály Zoltán is felidézte ugyanezen című kórusdarabjában, amelyet egyik kedves, egykori növendéke, a nemzetközi hírnévre szert tett Scheiber Mátyás váratlan halálára komponált, 1960-ban. A szép kórusmű ritkán hangzik el, és igen megható, abban az értelemben is, hogy az anyaország közösségvállalását példázza mindazok felé, akik az utóbbi száz év történelme folyamán Magyarországot elhagyni kényszerültek. A Liszt Akadémiának különösen kedvesek és fontosak a határokon túlra szakadt, egykori hallgatók, akik közül sokan lettek világhírűek (csupán néhány nevet említve: Reiner Frigyes, Doráti Antal, Ormándy Jenő, Solti György, Cziffra György, Anda Géza, Végh Sándor – és élete befejező szakaszát tekintve ide kívánkozik Dohnányi Ernő és Bartók Béla neve is!). A velük való közösség érzése különös erővel hat éppen a Nemzeti Összetartozás Napján. Kodály művén keresztül megemlékezhettünk mindazokról, akik Magyarország elhagyására kényszerültek, akik szorongva nézték, amint hajójuk elhagyja Európa partjait.  
A hangverseny záró, nagy, engesztelő és vigasztaló zenéje J. S. Bach egyik legjelentősebb kórus-kompozíciója, a Jesu meine Freude korálra komponált motetta volt, amelyben a korálstrófák közé Bach Pál apostol rómaiakhoz írt leveléből vett idézetekre komponált személyes hangú, de isteni tökéletességű zenét. Megkapó volt a kórus tiszta intonációja, a hangképzés szépsége, a szólamok szinte hangszerszerű kezelése s ugyanakkor a szöveg mély megértése és kifejezése. Feltűnt továbbá a kiválóan betanított kórus virtuozitása az imitációs részekben.
Erdei Péter nagyszerűen fogta össze az együttest, építette fel a formát, és gyönyörű zenei elképzeléseinek érvényesítésével pillanatra sem lankasztotta a hangversenyt szinte visszafojtott lélegzettel követő közönség figyelmét, egy közösségét, amely a Nemzeti Összetartozás Napján a kórus és a műsor jóvoltából valóban átélte mindazt, amire ez a nap emlékeztet bennünket.

Köszönet Erdei Péternek, köszönet az Új Liszt Ferenc Kamarakórusnak!

Hajdú Lívia