Még lehet jelentkezni Simon Standage mesterkurzusára

2013. november 21.

A barokk hegedű szaktekintélye 2013. december 3-6. között tart kurzust a Zeneakadémián, mely minden érdeklődő számára nyitott.

A barokk hegedű szaktekintélye 2013. december 3-6. között tart kurzust a Zeneakadémián, mely minden érdeklődő számára nyitott.

 

Simon Standage, az English Concert, a Collegium Musicum 90, az Academy of Ancient Music, illetve az English Baroque Soloists zenekarok jelenlegi és volt koncertmestere, művészeti vezetője, valamint a Salomon Vonósnégyes elsőhegedűse 2013. december 3-6. között tart kurzust, historikus hegedű-bemutatót, illetve 5-én Daniel Gottlob Türk munkássága címmel előadást a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen. A Zeneakadémia, valamint a Bartók konzervatórium növendékei számára a foglalkozások ingyenesek, az intézményekben jogviszonnyal nem rendelkező érdeklődők szerény részvételi díj mellett vehetnek részt rajtuk. A mesterkurzusról részletes, a jelentkezés pontos menetére is kiterjedő információ a Tanulmányi Hirdetőn található meg.