Megemlékezés és zenehallgatás Gyöngyössy Zoltán emlékére

2014. február 16.

A Zeneakadémia két évvel ezelőtt elhunyt fuvolatanárának emlékére az egykori tanítványokat, barátokat, kollégákat és tisztelőket várja a Fuvola Tanszak 2014. február 19-én este hattól.

A Zeneakadémia két évvel ezelőtt elhunyt fuvolatanárának emlékére az egykori tanítványokat, barátokat, kollégákat és tisztelőket várja a Fuvola Tanszak 2014. február 19-én este hattól.

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Semmelweis utcai épületében tartandó emlékestre a tragikus hirtelenséggel elhunyt professzor születésnapjának előestéjén kerül sor. Gyöngyössy Zoltán 1958. február 20-án született Komlón, zenetanulmányait szülővárosában, a Kodály Zoltán Ének-zenei Általános Iskolában kezdte, ahol Apagyi Mária zongorázni, Révész Mária fuvolázni tanította. 1972-ben a Pécsi Művészeti Szakközépiskolába került, ahol Barth Istvánnál tanult fuvolázni, 1976-tól pedig a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen Prőhle Henrik osztályába járt, 1981-ben kitüntetéssel diplomázott. Ezután egy évet töltött Drezdában. 1982-ben ösztöndíjjal kiutazhatott a párizsi IRCAM-ba három hónapra. Hazatértekor az 1983-ban induló Fesztiválzenekar tagja lett, a Szombathelyi Bartók Szeminárium munkájában rendszeresen részt vett. 1986-ban szólófuvolása volt a – néhány hete elhunyt - Claudio Abbado vezette Európa Kamarazenekarnak. Számtalan kortárszenei bemutatón vett részt, több zeneszerző ajánlotta neki darabját. Kurtág György megtiszteltetésnek érezte, hogy kompozícióit a fuvolaművész játszotta lemezre. Többször is elnyerte az Artisjus-díjat a kortárszene tolmácsolásáért. 1993-ban Liszt-díjjal ismerték el munkáját. Ugyanebben az évben az Ensemble Modernnel turnézott. Rendszeresen játszott szólistaként a Budapesti Vonósokkal, a Weiner-Szász Kamaraszimfonikusokkal és az Erkel Kamarazenekarral. 2001 és 2007 között a Pécsi Tudományegyetem Művészeti Karának tanszékvezetője volt, 2001-től a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2008-tól pedig az egyetem Doktori Iskolájának fúvósprogram-vezetője, 2009-től szakcsoportvezetője volt. Gyöngyössy Zoltán  pályája csúcsán, befutott művésztanárként, tele tervekkel és felkérésekkel autóbaleset áldozataként hunyt el 2011. december 29-én.

 

Batta András, a Zeneakadémia korábbi rektora e szavakkal búcsúztatta: „hiánya, ugyanúgy, mint egykori jelenléte, immár kitörölhetetlen nyomot hagy bennünk”. E kitörölhetetlen nyomot idézi fel a Fuvola Tanszak 2014. február 19-én megemlékezésén, melyre szeretettel várja tanítványokat, barátokat, kollégákat és tisztelőket.