Megnyerte a toulouse-i orgonaversenyt a Zeneakadémia hallgatója

2021. október 11.

Tabajdi Ádám az első helyezés mellett a közönségdíjat is megkapta az október 4–8. között megrendezett 13. Toulouse-i Nemzetközi Orgonaversenyen.

A Xavier Darasse-ról elnevezett nagy múltú megmérettetést háromévente rendezik meg 1981 óta a világhírű Toulouse Les Orgues Fesztivál keretein belül. Idén 49 versenyző indult barokk, szimfonikus, illetve modern kategóriában.

Tabajdi Ádám repertoárjának középpontjában a 20. század eleji kompozíciók kaptak helyet, köztük Alain, Dupré, Messiaen, Langlais és Bartók műveivel.

 

Tabajdi Ádám (fotó: Kérges Máté)

 

A Zeneakadémián, majd a Párizsi Conservatoire-on tanult, jelenleg a Zeneakadémia Doktori Iskolájának hallgatója. 2020-ban szimfonikus zenekari átiratokkal, köztük Bartók Táncszvitjének saját orgonaátiratával jelent meg első lemeze.

A fiatal magyar orgonaművész-generáció kiemelkedő alakja, aki a párizsi Notre-Dame székesegyház orgonista gyakornokaként és a Szapporói Kitara Koncertterem rezidens orgonistájaként szerzett széles körű nemzetközi tapasztalatokat. Hazai helyszínek mellett fellépett már a versailles-i Királyi Kápolna zenei sorozatában, a chartres-i katedrálisban, a Notre-Dame székesegyházban és Japán jelentős koncerttermeiben.

Kiemelkedő szakmai teljesítményeiért Franciaországban a Fondation France és Fondation Tarazzi alapítványok ösztöndíjaival, Magyarországon Fischer Annie-ösztöndíjjal és az Új Nemzeti Kiválóság Program ösztöndíjaival jutalmazták.

Címkék