Megünnepeltük a Ligeti épület első születésnapját

2012. október 2.

 

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem szeptember 30-án, a zene világnapja egy éve átadott Ligeti
György Épület (1077 Budapest, Wesselényi u. 52.) alkalmából nagy sikerű ünnepi hangversenyt
tartott az épület aulájában. A hangversenyen Bartók Béla művei mellett kortárs szerzők darabjai is
felcsendültek: Kurtág György, Ligeti György és a Zeneakadémia két tanára, Jeney Zoltán és Fekete
Gyula művei.

A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem 2012. szeptember 30-án, az egy éve átadott Ligeti György Épület (Wesselényi utca 52.) alkalmából nagy sikerű ünnepi hangversenyt tartott a ház aulájában. A koncerten Ligeti György Bűvészinas Etűdjeit, illetve Musica Ricercatá-jának tételeit Lajkó István adta elő, de elhangzott Bartók Béla Parasztdal improvizációja is Kiss Péter előadásában. Kodály Zoltán Hívogatóját és Jeney Zoltán Canone enigmatico-ját Klenyán Csaba adta elő.

A zene világnapjának alkalmából is megrendezett koncert második felében Kurtág György Játékok című sorozatából hallhattunk részleteket Kiss Péter zongoraművész előadásában. Végül Fekete Gyula Pamut című műve a Trio Inception (Háry Péter, Szendrey Dániel, Kiss Péter) előadásában szólalt meg.

 

A koncert az Európai Unió Európai Regionális Fejlesztési Alap társfinanszírozásával, KMOP 4.2.1/A_1-2008-0002. számon, „Liszt Ferenc Zeneakadémiája, az európai felsőfokú zenei oktatás megújuló központja Budapesten” című program keretében jött létre.