Mérföldkőhöz érkezett a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetének fejlesztése Kecskeméten

2019. január 30.

A Zeneakadémia kiválasztotta a Modern Városok Program keretében zajló nagyszabású fejlesztés generáltervezőjét és a mérnöki feladatokat ellátó céget. A hazai forrásból megvalósuló beruházás első tervei várhatóan néhány hónapon belül láthatnak napvilágot.

„E fejlesztés átfogó megoldást jelent a nemzetközileg is elismert Kodály-elméleten alapuló képzés oktatását és kutatását szolgáló intézmény infrastrukturális hátterének biztosítására. A nemzetközi elvárásoknak és normáknak megfelelő színvonalú oktatási és kutatási körülmények megteremtése mellett a hallgatói létszám növelésére is lehetőségünk nyílik” – hangsúlyozta Dr. Vigh Andrea, az Egyetem rektora.

„A Kodály Intézetben felhalmozott tárgyi és szellemi tudás Kecskemét szellemi gyarapodását is hatékonyan szolgálja, pozitív hatást gyakorol a művészi alkotómunkára, a város zenei életére. A koncertek megtartására alkalmas hangversenyterem, a kapcsolódó terek és termek hiánypótlók Kecskemét városában” – erősítette meg Szemereyné Pataki Klaudia polgármester.

 

 

Balról jobbra: Szentgyörgyvölgyi László Zoltán, Szemereyné Pataki Klaudia, Dr. Vigh Andrea, Mányi István, Dr. Nemes László Norbert
Fotó: Kodály Intézet / Dormán György

 

A három ingatlant (a kolostorépületet, a hozzá tartozó, oszlopokon álló épületet és a Kada Elek Közgazdasági Szakgimnázium épületét) érintő beruházás első ütemében a kolostorépület tetőszerkezete és külső homlokzata újul meg. Ezt követi a kolostorépület teljes belső felújítása és korszerűsítése a műemléki értékek megőrzésével. A Kada Elek Szakgimnázium új helyre költözése után, annak helyén készülnek új oktató és gyakorlóhelyiségek, a könyvtár és az archívum raktárterülete, valamint a hangversenyterem és a kollégium.

„A generál tervezői és felelős építész tervezői munkára aláírtuk a szerződést a Mányi Építész Stúdió Kft.-vel, és szerződéskötés előtt állunk a komplex mérnöki feladatok ellátására (amely magában foglalja a lebonyolítói, a mérnök-tanácsadói, az építési műszaki ellenőri és a kockázatelemzési feladatokat is) kiírt uniós nyílt közbeszerzési eljárás nyertesével, a FŐBER Nemzetközi Ingatlanfejlesztő és Mérnöki Zrt.-vel illetve az Újlak Mérnökiroda Kft.-vel. Az elbíráláskor az Egyetem a megvalósításban résztvevő szakemberek szakmai tapasztalatát értékelte. 2019 első félévében a tervezési munkákkal párhuzamosan a kolostorépület tető- és külső homlokzat-felújítása is megkezdődik – jelentette be Szentgyörgyvölgyi László Zoltán, a Zeneakadémia kancellárja.

A generál tervező és felelős építész tervező kiemelt jelentőségű e nagyon összetett tervezési programban, hiszen a szerteágazó funkciók mellett különös építészeti kihívást jelent a tervezési helyszín – a műemléki védettségű kolostorépület – és az, hogy a tervezési terület Kecskemét kiemelt helyén található. „Külön öröm számomra, hogy e feladatban műemlékileg védett és új épületek ötvözete valósulhat meg. Ötvenéves pályafutásomat meghatározta az oktatási és kulturális épületek tervezése, mind az épített örökség, mind új építmények tekintetében. Az építészeti produktum a közösségeket érintő hasznossággal mérhető, ideértve a használhatóságot és esztétikai-művészeti értékrendet, amely a Kodály Intézetet jellemzi” – vallotta Mányi István, a Mányi Építész Stúdió Kft. ügyvezetője, aki a Zeneakadémia Ligeti György oktatási épületének tervezőjeként is bizonyította rátermettségét.

A beruházás előkészítése első lépéseként 2018-ban a Kodály Intézet ideiglenes helyre, a Református Ókollégium épületébe költözött, ahol a Zeneakadémia kialakította az átmeneti oktatási helyet, és közben több közbeszerzési eljárást folytatott le és folytat jelenleg is.