Nagy László kritikája a 2011-es operavizsgáról
Álmatlan „Szentivánéji álmok”
A Zeneakadémia opera-tanszéke Marton Éva vezetésével ismét egy új bemutatóval bizonyította, hogy nemcsak az énekes-képzésben jelent nemzetközi rangot az intézmény, hanem a hazai operajátszásban is egy teljesen eredeti irányvonalat nyitott. Az első éves hallgatók Álmatlan éjszakák címmel, Britten és Purcell Szentivánéji álom-dalműveinek zenei anyagát felhasználó, izgalmas Shakespeare-adaptációt adtak elő 2011. július 1.-én az Ódry Színpadon, Almási-Tóth András rendezésében. A Duna Szimfonikus Zenekart Oberfrank Péter vezényelte, a koreográfiát Lázár Eszter készítette.
Köszöntőjében a világhírű énekesnő, Marton Éva hangsúlyozta, a már lezajlott áriavizsgát követően a jelenlegi produkció a színpadi játékra, az improvizatív képességre helyezi a hangsúlyt. A növendékeknek szokatlan, furcsa helyzetekben kell megmutatniuk magukat a színpadon, tág teret engedve egyéni kreativitásuknak. A darabválasztás sem mindennapi: valójában egy új mű születésének lehettünk a tanúi. Az első részben Britten Szentivánéji álom c. operájának keresztmetszetét láthattuk (a két szerelmespár, ill. Titánia és Oberon történetét követve), majd a komédia 4 évvel későbbi, elképzelt folytatása elevenedett meg Purcell A tündérkirálynő c. semi-operájának zeneszámaira. A szerelmi kapcsolatok újból összekuszálódnak, a korábbi párok elhidegülnek egymástól, végül az Oberonnal is flörtölő Heléna a féltékeny Titánia áldozata lesz. A rezignált végkifejletet, mintegy az antik szatírjátékok mintájára, a fergeteges epilógus oldja fel. A Shakespeare-Britten-mű betétdarabja, Pyramus és Thisbe plátói szerelmének paródiája egységes, zárt alkotássá teszi végül a színházi kísérletet.
A színházi világban már régóta elismert fiatal rendező, Almási-Tóth András korábbi Zeneakadémiai operavizsga-rendezései is a művész nagyfokú szakmai jártasságát mutatták (Az opera – egy zárt világ. Az operai színjáték alapproblémái c. disszertációja 2008-ban a Typotex kiadó gondozásában látott napvilágot). Szakítva a német rendezői színház hagyományával, de a modern formanyelv alapos ismeretével mindig az eredeti művek szellemiségének megfelelően az énekeseket állította előtérbe, ő maga pedig szerényen meghúzódott a háttérben. Shakespeare-parafrázisban a többszörös továbbgondolás, improvizáció ellenére sem tagadja meg a kiindulópontot, ettől válik művészileg hitelessé, eredetivé – sőt, újítóvá.
A darabválasztás is telitalálat: Britten után Purcellt hallgatva érezni a szerves kontinuitást, azt, hogy Britten Purcellt tartotta egyik legfontosabb előképének (az angol operairodalom tulajdonképpen e két szerző munkásságához kapcsolódik, de gondolhatunk Britten egyik legismertebb, a Változatok és fúga egy Purcell-témára c. zenekari művére). Britten neoklasszicizmusát Purcell barokk stílusával egy évszázadokon átívelő gondolati-esztétikai ív foglalja egységbe, a két mű születése között eltelt közel három évszázad ellenére (Purcell A tündérkirálynőjének ősbemutatója 1692-ben zajlott le a londoni Queen’s Theatre színpadán, Britten Szentivánéji álom c. operája pedig 1960-ban hangzott fel először az Aldeburgh Festival keretében).
Látszólag ellentmondásosnak tűnhet a Britten-feldolgozást magyarul, a Purcell-művet angolul előadni, de ez is teljesen indokolt volt az előadásban. A tündérkirálynő ugyanis egy semi-opera, vagyis színházi előadás zenei betétekkel (a zenei anyag több mint három óra). A kor gyakorlatának megfelelően Shakespeare drámáját egy másik szerző átírta (nem maradt fenn a neve), Titániát állítva be a cselekmény középpontjába. A prózai színészek mellett az énekes szólisták főként allegorikus figurákat személyesítenek meg és így kívül állnak a cselekményen. A reflexió jellegű, hangulatábrázoló, statikus zeneszámok ezért tág lehetőséget kínálnak az improvizációra és a fiatal énekesek éltek is a lehetőséggel. Többségük megnyílt a színpadon, képességeik legjavát nyújtva a szerepeikben. A jelenlegi opera-szakos évfolyamnak egy kivételével Marton Éva az énekmestere, a baritonista Murvai Dénes tanára Halmai Katalin.
Két tavaly végzett énekes is csatlakozott a szereplőgárdához: Oberon abszolút főszerepében a tavaly végzett tehetséges basszbariton, Kelemen Dániel és – a második részben Mopsa megszemélyesítőjeként – bársonyos, mély mezzoszopránjával Szabó Olga.
Az első részben a legárnyaltabb énekesi szerepformálást Jakab Ildikó (Helena), Ambrus Orsolya (Titánia) és Rab Gyula (Lysander) nyújtotta. Jakab Ildikó szép színű, nemes hangmatériával és kellemes színpadi kisugárzással rendelkező lírai szoprán. Ígéretes pályafutás előtt áll Ambrus Orsolya is, aki sötétebb színezetű, drámai szopránjával a későbbiekben nagy szerepek avatott tolmácsolója lehet. A lírai tenor Rab Gyula egészséges hangmatéria birtokosa, s igazi területe – mint az a második részben nyilvánvalóvá vált - a barokk zene és a Mozart-hősök. A lírai szoprán Kecskés Zsófia (Hermia) alakítása kissé egysíkú volt, a karakterbariton Murvai Dénes (Demetrius, Pyramus) csak a második részre szabadult fel a gátlásai alól. Murvai Dénes igazi területe valószínűleg a barokk zene lesz: plasztikusan domborítja ki mély szólamának dallamíveit. Pyramusként végül színészileg is felnőtt a kihívásokhoz. Az első részben Puck prózai színészre írt szerepét Horváth Illés személyesítette meg. A Magyar Színház egyik legígéretesebb fiatal művésze illúziókeltően ragadta meg a figura derűs, örökmozgó jellegét.
A második részben lépett színre Dékán Jenő, aki nagydarab, baseball sapkás figurájával azonnal megnyerte a közönség szimpátiáját. Hangi képességei egyrészt a lírai figurákra, másrészt a nagy karakteralakításokra predesztinálják. Mindenkit megnevettetett „Scarpia-halál-imitációjával”, majd nagy meglepetést keltve angyalként libbent be a színpadra áriázni. Alakítása nagyszerű Tisbe-karakteralakításában jutott el a csúcspontra: rózsaszínű, lenge ruhában, kirúzsozott szájjal komédiázott.
Az énekeseket és a Duna Szimfonikus Zenekart Oberfrank Péter fogta össze, aki 2001-ben a Britten-opera országos visszhangot kiváltó, Zsótér Sándor rendezte szegedi bemutatóját is dirigálta.
Nagy László