Nagy presztízsű latin-amerikai díjat nyert a Zeneakadémia növendéke

2022. január 3.

Aurés Moussong ütőskvartettre írt “Desde el lugar del misterio” (A rejtély helyéről) című kompozíciójával elnyerte a “Premio Ibermúsicas de composición y estreno de obra” (Ibermúsicas Díj zeneszerzésért és zenemű bemutatásáért) kitüntetést.

A díjat az Ibermúsicas nevű nemzetközi, a zenei művészetek felkarolása mellett elköteleződött latin-amerikai szervezet alapította, amelynek célja kifejezetten a térség zenei sokféleségének és ismertségének támogatása.

Az évente megrendezett versenyre, amelyen a díjazottak 5000 eurót kapnak, latin-amerikai országokból hívtak zeneszerzőket, hogy mutassanak be egy-egy saját darabot, és ezzel együttműködést kezdeményezzenek egy másik ország együttesével.

A magyar-mexikói kettős állampolgárságú Aurés Moussong, aki mesterszakos zeneszerzői tanulmányait 2019-ben kezdte meg Fekete Gyulánál, a portugál Pulsat Percussion Group formációval működik együtt. Az ütősegyüttes a jövő évben adja majd elő és rögzíti a nyertes alkotást Portóban.

A művet az teszi különlegessé, hogy a több ütősből álló együttesekre jellemző hangszereket kombinálja, de gyarmatosítás előtti eredetű hangszereket is felhasznál, mint például a huehuetl, a teponaztle vagy az ayoyotes. A darabhoz a Spanyol Birodalom hódítása előtti Mexikóból származó, 14-15. századi anonim azték költészet is inspirációként szolgált.

A zsűri kiemelte a beérkezett művek magas művészi színvonalát. A művek közül a zsűritagok konszenzus alapján választották ki a nyerteseket.

Az Ibermúsicas nemzetközi együttműködésről itt érhető el több információ (spanyol és portugál nyelven).

Címkék