Az ízlés valaminek a tagadása. A zseni állít, mindig csak állít.

Liszt Ferenc

Népművészeti Junior Prima Díjat kaptak a Zeneakadémia diákjai

2021. október 11.

Cseszák Zsombor ötödéves népi cimbalmos és népi hegedűs hallgató, valamint Sőregi Anna végzős népi ének és népzeneelmélet szakos növendék is az elismert fiatal tehetségek között van.

Tíz díjazott vehette át a Junior Prima Díjat népművészet és közművelődés kategóriában pénteken Budapesten – közölte a díjat támogató Docler csoport az MTI-vel.

Az elismeréseket Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem docense, valamint Gattyán György, a Docler cégcsoport alapító-tulajdonosa képviseletében Nemes Tamás, a cégcsoport kommunikációs vezetője adta át.

A szakmai szervezetek jelöléseiből az öt tagból álló zsűri tíz, harminc év alatti díjazottat választott ki, akik saját területükön a legeredményesebbnek bizonyultak. Fontos szempont volt a döntés során, hogy az alkotó tevékenységen kívül melyik jelölt fordít nagy hangsúlyt arra, hogy saját területén a fiatalokat is képezze, tudását átadva hozzájáruljon az adott hagyomány, mesterség fennmaradásához – áll a közleményben.

A kiemelkedő tehetségek egy díszes emlékplakettet kaptak, valamint 2 millió forintos pénzjutalomban részesültek, amelyből az eddigi szakmai munkájukat, karrierjüket tudják tovább építeni.

A díjazottak között van a Zeneakadémián tanuló Cseszák Zsombor és Sőregi Anna mellett az egyetem három volt diákja: Babcsán Bence népzenész, Ifj. Szerényi Béla népzenész és Kacsó Hanga Borbála népdalénekes, rajtuk kívül pedig Eitler Ágnes néprajzkutató, Gerencsér Enikő kékfestő, Kovács Gábor Norbert néptáncos előadóművész, Rotaru-Gulyás Eszter népi ékszer- és öltözetkészítő és Sáfrán Balázs néptáncos előadóművész vehette át az elismerést.