Ők kapják a 2013-as Gundel Művészeti Díjat

2013. június 7.

A fiatal tehetségeket felkaroló díjat komolyzenei kategóriájában Ruszó Alexandra és Kovács Gergely nyerték el.

A fiatal tehetségeket felkaroló díjat komolyzenei kategóriájában Ruszó Alexandra és Kovács Gergely nyerték el.

 

A 2013. június 5-én meghallgatott hét fiatal tehetség közül a komolyzenei kuratórium tagjai - Szinetár Miklós, Zimányi Zsófia és Héja Domonkos – Ruszó Alexandra (BA ének) és Kovács Gergely (előkészítő tagozat, zongora) előadását ítélték a legjobbnak, így a 2013. szeptember 8. megrendezendő gálán ők vehetik át a Gundel Művészeti Díjat.

 

A Gundel Művészeti Díjat Láng György, a Gundel Étterem tulajdonosa kezdeményezésére magánemberek alapították 2000 tavaszán.  2010-től a kuratórium elnöke Szinetár Miklós,  2011 óta az elismerést az életműdíj kivételével csak pályakezdés előtt állóknak ítélik oda. A szakmai zsűrik célja a művészeti felsőoktatásban tanuló fiatal tehetségek felkarolása, a segítségnyújtás karrierjük elindításában. Az elmúlt években a Zeneakadémia hallgatói közül Vörös Szilvia (ének) és Palojtay János (zongora), illetve Gabriela Balgová (ének) és Bán Máté (fuvola) részesültek az elismerésben.

 

Gratulálunk a díjazottaknak!