Oláh Patrik Gergő nyerte az idei Neszlényi-díjat

2021. szeptember 1.

A Zeneszerzés Tanszék öt hallgató alkotását díjazta.

Az alapítványt létrehozó, Los Angelesben élő Neszlényi Judith kívánsága szerint a Zeneszerzés Tanszék tanáraiból álló grémium 150.000 forint értékű ösztöndíjban részesíti minden évben azt a zeneszerző hallgatót, aki az adott tanév során a legkiemelkedőbb akusztikus hangszerre/hangszerekre írt zeneművet alkotta. A hallgatók a 2020/2021-es tanév során elkészült és bemutatott művekkel pályázhattak.

Az első helyezést – és egyúttal az ösztöndíjat – Oláh Patrik Gergő (Bella Máté tanítványa) MA II. éves hallgató nyerte, Fission című darabjával. A díjat a szeptember 1-i tanévnyitó ünnepségen Dr. Vigh Andrea rektor és Fekete Gyula tanszékvezető–rektorhelyettes adta át a győztesnek. A tanszék tanáraiból álló zsűri további négy pályaművet emelt ki: a BA II. éves Matthew Tharappel Suite című művét, a TMA képzős Szabó Gergely Zoltán I...lied....again című alkotását, a MA II. éves Aurés Moussong Mutable Echoes című kompozícióját, valamint az MA I. éves Faragó Dániel Clausuláját.

 

Dr. Vigh Andrea, Fekete Gyula és Oláh Patrik Gergő
Fotó: Zeneakadémia / Valuska Gábor

 

Neszlényi Judith Kodály Zoltán, Antal István és Faragó György növendéke volt a Zeneakadémián. 1956-ban családjával az Egyesült Államokba emigrált. A Los Angeles-i California State Universityn zongorát tanított 1974 és 1986 között, valamint alapítója volt a Los Angeles-i Liszt Zongora és Énekversenynek. A Zeneakadémiának adományozott díjat fia, Neszlényi Andor emlékére alapította.

Címkék