Örömzene és közösség
„Szeretném, ha pezsgő közösségi élet alakulna ki a tanszék körül” – mondja terveiről Bacsó Kristóf, a Zeneakadémia jazz tanszékének frissen kinevezett tanszékvezetője. „Erről most furcsa beszélni, hisz a Covid miatt eléggé elhalt minden ilyesmi, de fel fogunk éledni ebből az állapotból, amint lehetővé válik. Mindent megteszek majd, hogy nagyobb élet legyen a tanszéken, mint eddig bármikor, sok-sok közös zenéléssel.”
A Jazz Tanszék helyzetét nehezíti, hogy a Liszt Ferenc tértől távol, a Zeneakadémia Köztelek utcai épülete az otthona. Ám az új tanszékvezető terveinek központi eleme az együttműködés, a szorosabb kapcsolat akár a zenészek, akár a tantárgyak között.
„9 éve tanítok a Zeneakadémián, jól ismerem a tanszék működését. Elődöm, Binder Károly több mint húsz évig vezette a Jazz Tanszéket, fantasztikus munkát végzett, ahogy a többi kollégám is. Ezzel együtt megérett a tanszék a megújulásra, és ezen most sokat ötleteltünk a tanártársaimmal. Nagyszerű oktatók alkotják egyébként a tanári gárdát, sokukkal aktívan dolgozom együtt, illetve sokuk engem is tanított évekkel ezelőtt. Célom, hogy a kollégákkal együtt egy olyan műhelyt alakítsak ki, ahol mindenki bele tudja tenni a saját ötleteit a közösbe.
Fontos feladatomnak érzem, hogy az elméleti és a gyakorlati tárgyak sokkal jobban összekapcsolódjanak. A jazzelmélet, a klasszikus zeneelmélet, a hangszerelés, a jazztörténet órákon tanultakat rögtön gyakorolhassák a növendékek, méghozzá közösen – hiszen jóformán az egész életünk arról szól, hogy együtt improvizálunk. Pontosan ezt kellene az elméleti tárgyaknak jobban alátámasztaniuk.
Új tantárgyakat is tervezek, nem szívesen mondom azt a szót, hogy kötelező, de szeretném elérni, hogy minden nem ütőhangszeres hallgató tanuljon valamilyen ritmushangszeren is játszani. Nagyon fontosnak tartom, hogy ők is gyakorolják az alap ritmikai képleteket, lüktetéseket, legalább egy, de inkább két félévben.
A másik újdonság már a Zeneakadémia többi hallgatóját érinti – ők most egy ideje nem tanulnak improvizációt, megszűnt ez a tantárgy a klasszikus zenészeknél. Bízom benne, hogy hamarosan újra be tudjuk vezetni a nem jazzszakos hallgatók számára. Sok egyéb együttműködést is tervezek a többi tanszékkel – Fülei Balázzsal, a Kamarazene Tanszék vezetőjével már beszélgettünk is ennek megvalósításáról. A műfajok fúziója most benne van a levegőben, például nagyon izgalmasak lehetnek a jazzreflexiók egy-egy klasszikus szerző darabjára, de a Népzene és a Zeneszerzés Tanszékekkel is szeretnék ilyen együttműködést létrehozni – azaz, bevonni a klasszikus és a népzenész hallgatókat az improvizáció világába, ami nekünk a lételemünk, illetve a mi hallgatóink is megtapasztalják más zenei műfajok megformálását.
Reményeim szerint ezzel az is megvalósul, hogy hogy a Jazz Tanszék intenzíven jelen legyen az egyetem életében, hogy minél több projektben dolgozzunk együtt, és közös koncerteket is létrehozhassunk. A közös zenélés hihetetlenül izgalmas, én a tanításban is épp ezt szeretem a legjobban: nagyon inspiráló a tanítványaimmal együtt dolgozni. Bármilyen fiatalnak érzem magam, ők mégiscsak fiatalabbak nálam. Nagyon élvezem az együttes játékot és hogy sok mindent másképp látnak, ez frissen tart. Hihetetlen sebességgel változik a jazzszcéna, a világ olyan számos pontján olyan sok jó előadó van már, annyi fajta stílusban, hogy szinte követhetetlen. A növendékeim bizony tudnak nekem olyat mutatni, amit nem hallottam még soha, sok olyan előadót ismernek, akit én nem – persze másokat meg esetleg nem ismernek azok közül, akiket szerintem kellene, de hát ezért vagyok én ott.
Improvizációt tanítani különösen izgalmas – valójában dallamlétrehozási technikákat tanítok, a zeneszerzés-tanításban nem ismeretlen gyakorlatok ezek. Azt a gondolkodást kell itt megtanulni és ösztönössé tenni, ahogyan az ember létrehoz egy dallamot és egy hosszabb zenei gondolattá fejleszti. A közös gondolkodást is lehet erősíteni. Gyakran improvizálunk közösen: a jazz mainstream vonala voltaképpen arról szól, hogy egy dallamot, vagy hosszabb zenei összefüggéseket improvizálunk egy-egy adott zenei formára. Itt nincs jó vagy rossz megoldás, bár azért vannak megfogható hibák: mondjuk, ha valaki egy adott harmóniai kontextusban nem odaillő hangot játszik, akkor persze szólok. De ennek a tárgynak nem ez a feladata, vannak erre más tantárgyak, amelyeken a növendékek megtanulják, hogy az adott akkordhoz mely hangok tartoznak hozzá, és melyek nem. Engem inkább az érdekel, hogyan tudnak ebből az egészből egy történetet létrehozni, értelmes és összefüggő zenei mondatokat kreálni. Sok kreatív feladatot lehet kitalálni ezen belül, ami megtanítja őket arra, hogy füleljenek és gondolkozzanak, és csak azután játsszanak.
Egyelőre még bőven a tervezésnél tartunk, és a rendkívüli helyzet miatt nem is tehetünk mást. Nem tudunk online együtt zenélni, az együttjátékot nem viszik át jól a jelenlegi kommunikációs rendszerek, van egy minimális késése is a hangnak, és így nem lehet dolgozni. Egyéni oktatás van, vagy azt csináljuk, hogy sávonként mindenki feljátssza a saját szólamát és arra ráimprovizálunk. Sajnos a növendékek is belefáradnak lassan ebbe a helyzetbe, csökken a motivációjuk, ezt teljes mértékben meg tudom érteni. Egyelőre azonban fogalmam sincs, mit kezdjünk ezzel a helyzettel, nem látunk előre semmit. Reménykedünk, hogy hamarosan visszatér az életünk a régi-új kerékvágásba.”
Mester Ágnes