A legfontosabb osztály számomra – és a magyar zenészek százai számára – a kamarazenei osztály volt.

Solti György

„Ösztönző jelenlétére és barátságos figyelmére mindig számíthatunk”

2019. szeptember 20.

A Zeneakadémia rektora és a Zenetudományi Tanszék tanárai köszöntötték Somfai László professor emeritust 85. születésnapján. A muzikológust az ünnepség után az intézményhez kötődő emlékeiről, oktatói pályafutásáról kérdeztük, tanácsként pedig azt mondta a fiatal zenetudósoknak: mindig azt vizsgálják meg először, hogy mi van a partitúrában, mi a mű valójában!

Annak idején hogyan dőlt el, hogy a zenetudományi szakon szeretne tanulni?

A konziban Zempléni Kornél zongorista növendéke voltam. Mindketten sejtettük, hogy nem leszek pódiumművész, így Zempléni – akinek nagy affinitása volt az elméleti területhez is – javasolta, hogy próbálkozzam meg a zenetudományi szakiránnyal. A felvételi dolgozatomnak a Bartók fúgaművészete címet adtam – ezen a merész témaválasztáson utólag magam is csodálkozom. Akkor még nem volt könnyű tanulmányozni Bartók műveit, mert egyrészt hangfelvétel szinte semmiből nem volt, és a kottákat sem tudtam könnyen megszerezni, mivel a könyvtárban mindenből csak egy példányt tartottak és kézzel kellett lemásolnom többek közt a Szólószonáta teljes fúgáját, valamint a Concerto utolsó tételéből és a 3. zongoraversenyből részleteket.

Milyen különleges emlékeket őriz a diákéveiről?

Legnagyobb meglepetésemre nagyon tetszett a dolgozatom a felvételi bizottságnak, különösen Bartha Dénesnek, aki később az egyik legkedvesebb tanárom lett. Barthával a kezdetektől fogva jó volt a kapcsolatom, nem sokkal zeneakadémiai tanulmányaim után már együtt dolgoztunk az Országos Széchenyi Könyvtárban, ahol a Haydn által dirigált operákat dolgoztuk fel – ő írta a történeti részt, én néztem át a kottaanyagot –, egy év múlva pedig már könyvet is írtunk a témáról. Bárdos Lajos zeneelmélet órái is meghatározó élményt jelentettek számomra. Az én generációm a mai napig elragadtatva beszél Bárdos kurzusairól, amelyeken komoly műelemzéseket készített többek közt Bach műveiről vagy Kodály Budavári Te Deumáról. Kókai Rezsőre is szívesen emlékszem vissza, ő talán kevésbé ismert az utókor számára. Tartott nekünk egy egyéves Wagner-kurzust, amelyen nem hanglemezeket tett fel, hanem elzongorázott mindent, az egyik órán például egy szót se szólt, csak eljátszotta a Siegfried 2. felvonását. Azóta se hallottam olyan szép előadásban ezt a részletet.

És az oktatói pályafutása hogyan indult?

Ford-ösztöndíjasként 1968–69-ben egy évet Amerikában töltöttem, és a kutatás mellett rendszeresen órákat is tartottam a New York Universityn Jan LaRue 18. századi szimfóniakutató szemináriumán. Ő ajánlott engem Szabolcsi Bencének – aki szintén tanárom volt a Zeneakadémián –, és miután hazajöttem, ősztől már el is kezdtem oktatni. Bartha Dénes ekkor egyre több időt töltött Amerikában, így kezdetben őt helyettesítettem. Kroó Györggyel mi kerültünk be az új generáció képviselőjeként a tanszékre. Amikor később Kroó tanszékvezető lett, hagyott minden tanárkollégát kibontakozni a saját szakterületén, a saját módszereivel. A Zeneakadémia számomra olyan, mint egy igazi otthon, jó érzés látni, ahogy a korábbi növendékeimből az évek során tanszékvezetők váltak.

Egykori növendékként és rangidős professzorként mit üzen a mai fiatal generációnak?

A legfontosabb tanácsom: mindig azt vizsgálják meg először, hogy mi van a partitúrában, mi a mű valójában! Nem az a fontos, hogy manapság a koncerttermekben mi szólal meg vagy a mai divatos előadók hogyan adják elő a műveket. Ha egy muzikológusból kritikus válik, akkor elsősorban a művel kell szembesítenie az elhangzott előadást és nem egy korábbi interpretációval. A diákjaimat arra is próbálom megtanítani, hogy ne csak egymagában szemléljék a művet, hanem lehetőleg egy nagyobb egység részeként, ismerjék meg azt is, ami körülötte van. Ha egy Mozart-szimfóniát tanulmányozunk, akkor ismerjük meg az ugyanakkor keletkezett Haydn-szimfóniákat is, és legyünk tisztában azzal is, hogy miért más Mozart mint Haydn.

 

Fotó: Erdős Dénes / Zeneakadémia
 

 

Az ünnepségen a rektori köszöntő után Péteri Lóránt tanszékvezető méltatta a professzort, arra emlékeztetve, hogy hatvan éve járul hozzá kutatásaival zenetudományi ismereteink gyarapodásához, és már ötven éve oktatja a Zeneakadémia hallgatóit. „Somfai László 85. születésnapja méltó alkalom lehetne arra, hogy visszatekintsünk kimagasló nemzetközi figyelmet és elismerést kivívó pályájának fontos állomásaira, tudományos életművének legnagyobb teljesítményeire. Ám jobban illik Somfai tanár úrhoz, ha a jelenre összpontosítunk, hiszen alkotó tevékenységének gyümölcseire, ösztönző jelenlétére, barátságos figyelmére és értékes tanácsaira ma ugyanúgy számíthat a szakma, mint korábban” – tette hozzá. Mint rámutatott, idén jelent meg Bartók Béla műveinek kritikai összkiadás-sorozatában az 1914 és 1920 között született zongoraműveket tartalmazó, Somfai László által jegyzett kötet. A kottaszövegek tudományos közreadásának munkája, illetve a keletkezéstörténetet, a művek megformálását és az előadási gyakorlat kérdéseit egyaránt behatóan tárgyaló, nagy ívű bevezető tanulmány Péteri Lóránt szavai szerint az információk frissességét, a feltárt összefüggések gazdagságát kínálja a tanulni vágyó előadóművész és muzikológus olvasóknak. Kitért arra is, hogy Somfai László évtizedekre visszanyúló törekvéseinek célba érését is jelenti ez a megannyi akadály leküzdését követően nagyszerű tervből megvalósuló összkiadás-sorozat, amelynek szerkesztője Vikárius László, egykori tanítványa és jelenlegi munkatársa. „Az oktatói siker nehezebben mérhető, illetve határozható meg, mint a tudományos teljesítmény. Az persze különlegesség, ha valakinek a kurzusait a hallgatók olyan izgatottan várják, mint Somfai tanár úréit” – mondta Péteri Lóránt. Oktatói tevékenységének rendkívüli visszaigazolásaként említette meg, hogy Somfai László egyik végzős hallgatója idén a Christ’s College (Cambridge-i Egyetem) ösztöndíjas kutatódiákjaként kezdheti meg doktori tanulmányait, a professzor iránymutatásán alapuló tématervvel.

Az esemény végén Bartók-zene szólalt meg a Tanácsterem zongoráján: Várjon Dénes a Három csíkmegyei népdallal és a Szvittel köszöntötte Somfai Lászlót.